liberális cenzúra
Tetszett volna államférfi lenni, kedves Macron
Emmanuel Macron igazán kitartó ember, de ezt most a szó nem túl jó értelmében használjuk. Mert nem a célok elérésében állhatatos, hanem a hatalom foggal-körömmel való megtartásában jeleskedik. Normális ember már elbujdosott volna, és ha minimálisan szeretné vagy tisztelné a franciákat, a hazáját, már ő is épp valamelyik kolostorban vezekelne. Igaz, ahhoz nem a jakobinus csőcselék szellemi örökösének kéne lennie, így inkább valamelyik, Antillákon található züllött bulihelyet tudjuk javasolni. Ehelyett rosszmájúan kötözködik Elon Muskkal, ahelyett, hogy egyszer magába nézne. Ezzel a remek teljesítménnyel csatlakozott a norvég miniszterelnökhöz és a rendkívüli butasággal megáldott Olaf Scholz német kancellárhoz, akik már egy ideje be vannak pörögve Musk miatt. Ha csak siránkozik és nem tör ki a bezártságból a nemzeti oldal, egyenként vadássza le a médiumainkat a liberális cenzúra (Karanténvlog)
Immár három és fél éve kezdődött a Karanténvlog pályafutása, bő két éve pedig a YouTube-on is rajta vagyunk. A videómegosztón töltött teljes időszak a folyamatos fejlődésről, és egyben az állandó túlélési harcról szólt a vlog életében, amely az utóbbi napokban csúcsosodott ki, amikor egymás után két videónkat is törölték. Az illegális migráció és a muszlim hódítás veszélyeit taglaló anyagunk néhány óra elteltével, gyűlöletkeltés címszóval került törlésre, közben ennyi idő alatt is több ezren nézték meg a videót a YouTube-on. A Google nyilvános videómegosztója ugyanis hiába nyíltan és elkötelezetten liberális, éppen a saját elveivel megy szembe, amikor minden, a sajátjával ellenkező véleményt tilt, töröl és földbe döngöl. Jól tudjuk, hogy milyen aljas módszerekkel, fittyet hányva a józan észre törölték a PestiSrácok.hu YouTube-csatornáját 60 ezer feliratkozóval, és azt is tudjuk, hogy számos jobboldali, a nemzeti oldalhoz tartozó vlogger és influenszer jár hasonló cipőben. De akkor miért vagyunk még mindig az ő csatornájukon, miért pitizünk, hogy túléljük, miért mi alkalmazkodunk az ő szabályaikhoz? Hiszen tudnánk mi saját platformot is létrehozni, ahol valóban szólásszabadság lenne és nem a diktatórikus hajlamait kéjesen gyakorló baloldal döntene arról, hogy mit mondhatunk és mit nem. A kérdés nem új, válaszok azonban még nincsenek meg.