liberálisok
Gyurcsány pénzért kuncsorog, az MSZP, a Liberálisok és a Párbeszéd segíti a "leégett" pártot
Gyurcsány pénzgyűjtésbe kezdett, miután szombaton tűz ütött ki a DK központi irodájában. Az MSZP tárt karokkal várja a "földönfutóvá vált" DK-t; mint mondták, a tárgyak megsemmisülhetnek, de a közös ügyük nem. Mögéjük sorakozva vasárnap kiadott közleményükben a Liberálisok és a Párbeszéd is szolidaritásukat fejezik ki.Kimaradnának a szocialisták háziversenyéből – Kétfordulós előválasztást akarnak a Liberálisok
A Liberálisok a pártokon, pártszövetségeken belüli ellentétek elkerülése érdekében egy kétfordulós előválasztás lebonyolításában bíznak. Azt remélik, hogy a baloldal az előválasztás jelenleg zajló első fordulójában kiválasztja saját jelöltjét, hogy a második fordulóban már a teljes demokrata ellenzék összes jelöltje mérettethesse meg magát. A Liberálisok szerint jelenlegi formájában az előválasztás pusztán a poszt MSZP-s baloldal tartalmi elemek nélküli, program-alapú viták helyett személyi kérdésekről szóló házi versenye, amihez nem kívánnak asszisztálni.Liberálisok: Puzsér csak még nagyobb káoszt okozna a Belvárosban
Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt Sétáló Budapest-koncepciója önmagában csak még nagyobb káoszt generálna a belvárosban - jelentette ki Sermer Ádám szerdai sajtótájékoztatóján. A Liberálisok főpolgármester-jelöltje hozzátette: aki egyetlen ötlettől várja a közlekedési problémák megoldását, az nem veszi komolyan a kérdést. A politikus a szocialisták előválasztásra vonatkozó javaslatára reagálva arról is beszélt, valójában a baloldalon sincs tisztázva, pontosan mit is takar ez az elképzelés. Ugyanakkor úgy fogalmazott, „ha meg lesz nevezve Tarlós István, mint az illiberális főpolgármester-jelölt, akkor nekem kutya kötelességem élére állni az ellenpólusnak, hogy legyen tisztázva a liberális főpolgármesteri alternatíva is”.A drogliberalizációért küzdő Liberálisok elbontanák a Hős utcai lakók házait
A Liberálisok szerint a Hős utcában lévő lakóházakat nem szegregálni, hanem lebontani kellene, a lakóknak pedig fokozott rendőri ellenőrzés helyett segítségnyújtásra lenne szüksége - jelentette ki Szabadai Viktor mai sajtótájékoztatóján.A Liberálisok követelik, hogy a kormány ne üldözze Bécsbe a CEU-t, "az ország egyik legjobb egyetemét"
A Magyar Liberális Párt szerint a Fidesz helyrehozhatatlan károkat okoz a magyar felsőoktatásban és a nemzetközi megítélésünkben azzal, hogy a mai napig nem állapodott meg New York állammal a CEU további működéséről. Közleményükben hozzáteszik, véleményük szerint felbecsülhetetlen veszteséget jelentene, ha Fidesz illiberális politikájának áldozatául esne az ország egyik legjobb egyeteme.Új szakasz kezdetét jelentheti az EP-választás
Kövér László szerint egy új szakasz kezdetét jelentheti a májusi EP-választás, a küzdelem azonban nem ér véget; totális győzelmet nem fog hozni a valódi európai értékekben hívőknek. Az Országgyűlés elnöke a Magyar Idők hétfői számában megjelent interjúban arról is beszélt, a tágabban vett Közép-Európa jelenthet esélyt arra, hogy Európa eredeti valójában még fellelhető legyen a következő száz esztendőben is.A Liberálisok után Bokros Lajos is beállt az ukrán sovinizmus magyarországi támogatójának
Régi kommunista hagyomány már, hogy mindig akad olyan magyarországi hang, amely a helyi magyar kisebbséget vegzáló utódállam sovinisztái mellé áll. Ezúttal a magyar politikába már kizárólag az ilyen kicsinyes módszerekkel becsúszni-mászni képes Bokros Lajos vállalta magára ezt a szerepet.A helyzet kilátástalan: a Trumpot ábrázoló kutyavécé a haladók szerint egyszerre küldetés és művészet
Elérhető célok, kidolgozott program, a realitás ismerete és a nemzet iránti elköteleződés – ezek azok az apróságok, amelyek teljesen ismeretlenek a baloldalon, ahol leginkább a véget nem érő hisztéria, az erőszak, a pitiáner lejáratás eszközeivel nyomulnak. Amerikában a haladók most úgy küzdenek a nekik ellenszenves elnök politikája ellen, hogy néhány New York-i közterületen mini Trump-szobrokat helyeztek el azzal a céllal, hogy az arra járó kutyák le tudják vizelni őket. A szobrocskák a “Pee on me”, vagyis “Pisilj le” felirattal ellátva kerültek a nagyközönség elé, és ettől legalább annyira reálisan remélhetik Donald Trump bukását, ahogy Lengyel László tekint az éves GDP-adatokra hazánkban.A Liberálisok kiderítették, a magyarok háromnegyede egyetért a Sargentini-jelentéssel
A Liberálisok közleménye szerint közel egy hónapja, szeptember 13-án konzultációt kezdeményeztek a Sargentini-jelentés legfontosabb állításaival kapcsolatban. A párt 40 kérdést tett fel a konzultációt kitöltőknek, és több mint 1000 válasz érkezett be csak online. Mint kiderítették, a Fidesz-KDNP nemcsak az Európai Unióban és az Európai Parlamentben, de a magyar társadalomban is kétharmados kisebbségbe került.Ajánljuk még

















