liberálisok
200 ezer eurót adott Soros egy Több Európa nevű liberális pártnak
A Több Európa nevű olasz párt 200 ezer eurós támogatást kapott Soros Györgytől – írja a Mandiner. A párt alapítója egy éve még félmillió migráns legalizálásáról nyilatkozott.Kiszorítanák a Jobbikot és annak szövetségeseit a budapesti önkormányzati választásról a Liberálisok
Kizárják az együttműködést a Jobbikkal a Liberálisok az őszi önkormányzati választáson Budapesten Sneiderék vállalhatatlan antiszemita megnyilvánulásai miatt, keblükre ölelnék viszont Karácsony Gergelyt, aki nemrég még mosdatta Gyöngyösi Márton öblös zsidózását. Ennek okáról Sermer Ádám, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: ő elhiszi, hogy Karácsony csak zavarban volt valamiért, de az is lehet, hogy a nézők értették félre a mondatait. Amennyiben Sermer helyzetbe kerül a Tarlós elleni küzdelem finisére, akkor megtudhatjuk, hogy milyen az értékalapú, tartalommal bíró valamilyen váltóalternatíva, amely mindenféle konkrétumot nélkülöz. Kizárt a Liberálisok együttműködése ugyanakkor Puzsér Róberttel és az LMP-vel a jobbikos hátszelük miatt, a Jobbikkal pettingelő DK viszont jöhet, ha átállnak Sermerékhez és jobbiktalanítják magukat.Orbán Viktor a PS-nek: A mi döntésünk lesz, hogy a Néppárton belül vagy kívül folytatjuk
Nem kaptunk ma garanciákat arra, hogy az Európai Néppárt visszatér gyökereihez, a kereszténydemokráciához, de mi sem adtunk semmire garanciát, és a mi döntésünk lesz, hogy a jövőben az Európai Néppárt tagjai maradunk, vagy sem - válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben a PestiSrácok.hu azon kérdésére, hogy van-e remény és ígéret arra, hogy az Európai Néppárt a közeljövőben megszabadul a balliberális oldal halálos ölelésétől, nem hagyja magát felszalámizni és visszatér gyökeréhez, a kereszténydemokrata politikához. "A vitás kérdéseket majd az európai parlamenti választások után beszéljük meg egymással, ma arra adtunk kezet egymásnak, hogy az Európai Néppártot megtartjuk szélesnek, a liberálisoktól a kereszténydemokratákig terjedőnek, olyannak, amelyben a svéd liberálisoknak és nekünk, kereszténydemokratáknak is helye van. Néppárt nincs, mert a néppárt a tagpártok összessége. Mi vagyunk a néppárt" - jelentette ki a PestiSrácok.hu kérdésére Orbán Viktor.Túl sok pénzt kapnak az európai liberálisok a multiktól – Beszólt az LMP az ALDE-nek
Vágó Gábor, az LMP európai parlamenti listavezetője mai strasbourgi sajtótájékoztatóján a lobbisták európai parlamenti uralmáról beszélt. Az LMP EP-listavezetője hangsúlyozta: húszezer lobbista jut közel 700 EP-képviselőre, így nem is olyan meglepő, hogy az európai liberálisokat összefogó ALDE jelentős támogatásokat kap multinacionális cégektől, így például a génmódosított élelmiszereket előállító Bayer-Monsantótól.Európai karantén
“Muszáj az összes vallást kitiltani a közéletből és az erre kijelölt helyre szorítani” – a napokban gyakorlatilag minden közösségi oldal ezt az állítást hozta elém fizetett hirdetésként. Az ember az ilyenekről általában tudomást sem vesz, kivéve, amikor harmadjára, negyedjére... ötvenedjére látja.Az SZDSZ-nek és Verhofstadt liberálisainak is dolgozott az Eurológus “független” újságírója
Aki manapság azt mondja magáról, hogy független, arról már a kijelentés pillanatában tudni lehet, hogy liberális. Remek példa erre a haladó újságírás zászlóshajója, az Index. Róluk tavaly kiderült, hogy súlyos milliókat kaptak az EU-tól abból a célból, hogy az Eurológus nevű rovatuk segítségével bebizonyítsák, hogy az összes vitás kérdésben az EU-nak van igaza Magyarországgal szemben. Hogy honnan ez a hév? Csak egy példa: az uniós ügyeket tárgyaló Eurológus rovatuk munkatársa, Kugyela Tamás korábban a CEU-ra járt, Guy Verhofstadt liberálisainál volt gyakornok, illetve dolgozott az SZDSZ-nek is. Nem mondjuk, hogy meglepődtünk.Nemzeti gyásznappá nyilvánítanák a Liberálisok a tatárszentgyörgyi romagyilkosság napját
A Magyar Liberális Párt a ma tíz éve meggyilkolt Csorba Róbertre és öt éves kisfiára, Csorba Robikára emlékezik - írják a Liberálisok szombati közleményükben. Mint többek között kifejtik: kezdeményezik, hogy a nemzeti gyásznap keretei között ezentúl minden évben február 23-án valamennyi közintézmény homlokzatára helyezzék ki a fekete gyászlobogót, az Országház előtti nemzeti lobogót katonai tiszteletadással vonják fel, majd eresszék félárbocra.Megalázza a magyar családokat az ellenzék szerint a kormány
Az ellenzéki pártok elégedetlenek a miniszterelnök évértékelőjében elhangzottakkal. Szerintük Orbán családpolitikai tervei fabatkát sem érnek. Az ellenzéki pártok és politikusok kritikus reakcióiból válogattunk."Orbán hazudozik, az ellenállás folytatódik" - Ellenzéki reakciók az Orbán-beszédre (FRISSÜL)
Idén is egy beteges hazudozó évértékelőjét hallottuk - reagált a gyurcsányista Gréczy Zsolt Orbán Viktor vasárnapi évértékelő beszédére. A DK szóvivője szerint Orbántól csak üres ígéretekre futotta, de hangsúlyozta, borítékolható, hogy az ellenállás idén is folytatódni fog, a hatalomnak még több kordonra és biztonsági őrre lesz szüksége. Az látható, hogy kicsit összekuszálódtak az érvek, mert míg Gréczy 600 ezer, addig a Liberálisok csak 230 ezer "külföldre menekülőről" írtak reakciójukban. Ugyanakkor hozzátették, véget vetnek a fiatalellenes politikának. Karácsony Gergely, jelenleg főpolgármester-jelölt pedig úgy reagált, Orbán Viktor megijedt az ellenzéki összefogástól, ezért közönségesre vette beszéde hangvételét. Az MSZP-nek vasárnap annyira futotta a közleményírás, hogy szerintük a miniszterelnök zsidózott, nácizott, "csak a saját pókhasát nem vette észre". A szocialisták itt nem álltak meg, ugyanis listázni kezdték a fideszes családanyákat, kit hogyan érint a családvédelmi tervezet.Ajánljuk még
















