liberálisok
Zsák meg a foltja – "Újítsuk meg Európát" néven alakítanak közös EP-frakciót a liberálisok Macronékkal
"Újítsuk meg Európát" (Renew Europe) néven alakítanak közös frakciót a liberálisok Emmanuel Macron francia államfő pártjával az Európai Parlamentben (EP) - jelentette be szerdán Guy Verhofstadt, a képviselőcsoport jelenlegi vezetője.Már az internetezést is megáldaná az anglikán egyház
Az anglikán egyház a modern kor elvárásainak megfelelően szeretné megreformálni vallásukat, ennek apropóján pedig kiadtak egy imakönyvet, amelyben többek között már az interneten való böngészésért, számítgépes rendszerekért is el lehet mondani imákat. Az egyháznak nem ez az első kísérlete, hogy az aktuális kulturális (haladó) trendek szerint modernizáljon: 2017-ben arra bíztatták a fiatalokat, hogy nyugodtan kísérletezzenek a nemi identitásukkal. Ha ez nem lenne elég, akkor érdemes arra is visszaemlékezni, amikor tavaly kijelentették: Istenre nem szabad férfiként utalni.Emberi minimum
Arany János egyszer azt írta: "Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, ember lenni mindég, minden körülményben." Nektek, akik tegnap ájtatosan szelfiztetek a Hableánnyal, ez nem sikerült.A dunai tragédiát okozó szállodahajóhoz hasonlítják Orbán "rendszerét" a Liberálisok
Nem tudni, hány bőrt akarnak még lehúzni a politika "ZS"-kategóriás szereplői a dunai hajókatasztrófáról, felhasználva azt gusztustalan politikai párhuzamokhoz. Most a Liberálisok osztották meg magvas gondolataikat a Facebookon arról, milyen hátborzongató is a hasonlóság a Hableány sétahajón átgázoló szállodahajó és Orbán Viktor "rendszere" között. Épeszű gondolkodók szerint persze inkább az a hátborzongató, hogy valakiknek van képe az utasok halálát aljas módon ilyesmire használni.Megsemmisítő vereséget szenvedtek a liberálisok Görögországban
Elsöprő többséggel az ellenzéki, konzervatív Új Demokrácia (ND) párt nyerte meg Görögországban a helyhatósági választásokat, amelyeknek a második fordulója vasárnap volt. Ezzel a párt megerősítette győzelmét, amelyet az egy héttel ezelőtti európai parlamenti választásokon aratott az Aléxisz Cíprasz kormányfő vezette baloldali Sziriza felett.Cseh Katka, a Momentum EP-képviselője: a terhesség valójában egy probléma, amelyre a megoldás az abortusz
Cseh Katka, a Momentum frissen megválasztott EP-képviselője 2015-ben beszélgetett a ballib tüntetések állandó résztvevőjével, Papp Réka Kingával a Klubrádióban. A két fiatal nő az abortuszról társalgott az egyik műsorban, amelyben ízelítőt adtak a haladó gondolatokból, amikor megállapították, hogy a terhesség valójában egy probléma, amelynek megoldása a műtéti vetélés, az pedig olyan, mint egy botmixer. Figyelemre méltó, hogy a Momentum amazonja szülész-nőgyógyászként jutott erre a következtetésre.Szlovákiában a liberálisok nyertek, a magyar párt pár száz szavazattal maradt le a mandátumról
Szlovákiában alacsony részvétel mellett két, koalíciós listán induló, parlamenten kívüli liberális párt, a Progresszív Szlovákia (PS) és az Együtt (Spolu) nyerte az európai parlamenti (EP-) választásokat - derült ki a szombaton tartott voksolás vasárnap este közzétett hivatalos eredményeiből, amelyek szerint a felvidéki magyar választók voksaiért küzdő tisztán magyar párt, a Magyar Közösség Pártja (MKP), és a szlovák-magyar párt, a Most-Híd sem szerzett mandátumot.Dániában a liberálisok nyertek
A liberális párt nyerte vasárnap Dániában az európai parlamenti (EP-) választásokat a voksok 23,4 százalékával, dacára annak, hogy a választás előtti prognózisok szerint a szociáldemokrata párt számított befutónak.Twitteren küldte melegebb éghajlatra Kovács Zoltán a Magyarországot gyalázó amerikai újságírót
Kovács Zoltán, a kormány nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára Twitteren mondta el véleményét Richard Cohenről, a liberális Washington Post újságírójáról, aki egy cikkben lesajnálóan és gyalázkodva írt Magyarországról a Trump-Orbán találkozó margójára. Kovács kikérte magának Cohen gondolatait, akit a poszt végén elküldött a francba.Ajánljuk még
















