liberálisok
Akkora hatással volt Greta Thunberg Trudeau-ra, hogy a miniszterelnök már egyszerre két repülővel járja az országot
Bármennyire is furcsa, egyre több bizonyíték lát napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a klímahiszti valójában csak egy politikai eszköz, és valójában a legzöldebb zöldek sem veszik komolyan, kivéve persze, ha az utcán kell vergődni. A minap éppen Justin Trudeau "bukott le" azzal, hogy a kanadai választások előtt néhány héttel egyszerre két repülőgépet használ, hogy "hatékonyabban tudja járni az országot". Vicces tény, hogy mindez azután derült ki, hogy a kanadai miniszterelnök Greta Thunberggel találkozott, a találkozó alkalmával pedig nagy egyetértésben beszélgettek a közelgő klímakatasztrófáról, és arról, hogy a vezetők felelőssége megálljt parancsolni a bajnak.A klímahiszti új szintje: gyermek-kannibalizmusról értekeztek a demokraták kongresszusán a klímavédelem jegyében
Újabb szintre emelkedett a klímahisztéria: a klímaszorongás néhány embernek teljesen elvette az eszét. Ez történt azzal az amerikai nővel is, aki Alexandria Ocasio-Cortez demokrata párti képviselő fórumán szólalt fel. A nő hisztérikus állapotban azt kezdte el ecsetelni, hogy mivel már túl sokan vagyunk a Földön, ezért meg kell ennünk a kisbabákat. A klímaháborodott nő felszólalásáról videó is készült – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.A magyar kormány szerint a bevándorláspártiak nem tűrik el Trócsányi uniós biztosi kinevezését – A jelölt jogi lépéseket tesz
A Kormányzati Tájékoztatási Központ és a nagyobbik kormánypárt, a Fidesz szerint a bevándorláspártiak akadályozzák Trócsányi László uniós biztosi kinevezését, Szájer József szerint pedig Trócsányi László magyar uniós biztosjelölt meghallgatásával összefüggésben politikai boszorkányüldözés folyik, ugyanis a volt igazságügyi miniszter volt az, aki részleteiben kidolgozta és elfogadta azokat a törvényeket, amelyek megállították a bevándorlást Magyarországon. Trócsányi kijelentette: megteszi a szükséges jogi lépéseket. Emlékezetes, a Riporterek Határok Nélkül nevű Soros-féle újságíró-hálózat előre megígérte, hogy megakadályozzák Trócsányi kinevezését.A britek élete
"Senki nem kövez meg senkit, amíg meg nem fújom ezt a sípot, világos?" - tehette volna fel a kérdést a brit kormányfő a parlament éjszakába nyúló ülésén. Legalábbis hihetőnek tűnne, ha valaki történetesen ilyet mondott volna, nem pedig a Brian élete című Monty Python klasszikusból származna az idézet. Kedden ugyanis folytatódott a britek és a brexit kálváriája, csakhogy egyelőre az egészből megint annyi derült ki, hogy nem csak nekünk vannak árulóink és hülye ellenzékünk.Fodor Gábor szerint senkinek nem jó, hogy az MSZP széteséséből Gyurcsány profitál
Nem profitál a hazai ellenzék abból, hogy az MSZP összeomlásával Gyurcsányék erősödnek meg – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Fodor Gábor. A Liberálisok nemrég lemondott elnöke szerint az októberi önkormányzati választás Budapesten Tarlós István és Karácsony Gergely nyílt küzdelmét hozza el, Fodor ugyanakkor úgy látja, hogy a főpolgármesteri tisztségért folytatott versengés nem a fővárosról szól, hanem az országos politikai hangulatról: arról, hogy Fidesz, vagy nem Fidesz.Lemond Fodor Gábor, a Liberálisok nevű törpepárt elnöke
Lemond a Magyar Liberális Párt vezetéséről Fodor Gábor; döntését a párt hétfői küldöttgyűlésén jelentette be.Brit újságíró: egyfajta fasizmus, amit a liberálisok művelnek
Piers Morgan brit újságíró és műsorvezető volt Ben Shapiro amerikai konzervatív kommentátor vendége nemrég a The Ben Shapiro Show-ban. Morgan szerint ha Amerikában újságíróként híres és sikeres akar lenni az ember, akkor ahhoz az kell, hogy liberális, Trump-gyűlölő újságíró legyen. Példaként Morgan a CNN-t hozta fel példának, mert szerinte a csatorna annyira partizán lett, hogy az ott dolgozók már a saját jövőjüket is veszélyeztetik azzal, hogy elszakadtak a pártatlanságtól. Morgan kitért a liberális hisztériakeltésre is, ami szerinte nem hatékony fegyver Donald Trump ellen, viszont a haladó oldalt fasisztának nevezte, amiért nem tűrnek meg más véleményt a sajátjukon kívül.Tarlós: Karácsony elfogadta a liberális párt drogliberalizációra vonatkozó követelését
Semmi meglepetést nem jelent Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt főpolgármester-jelöltjének visszalépése, és az sem, hogy a Liberálisok támogatják Karácsony Gergelyt, az MSZP-Párbeszéd jelöltjét – reagált Tarlós István főpolgármester a csütörtöki ellenzéki bejelentésre.Az esélytelenek nyugalmával lépett vissza Sermer Ádám Karácsony javára
Kibővült az ellenzéki együttműködés Budapesten: Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt jelöltje visszalép, és a Liberálisok is támogatják Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltségét – jelentették be az ellenzéki pártok csütörtökön, Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren tartott sajtótájékoztatón.Ajánljuk még

















