Pesti Srácok

A magyar kormány szerint a bevándorláspártiak nem tűrik el Trócsányi uniós biztosi kinevezését – A jelölt jogi lépéseket tesz

null

A Kormányzati Tájékoztatási Központ és a nagyobbik kormánypárt, a Fidesz szerint a bevándorláspártiak akadályozzák Trócsányi László uniós biztosi kinevezését, Szájer József szerint pedig Trócsányi László magyar uniós biztosjelölt meghallgatásával összefüggésben politikai boszorkányüldözés folyik, ugyanis a volt igazságügyi miniszter volt az, aki részleteiben kidolgozta és elfogadta azokat a törvényeket, amelyek megállították a bevándorlást Magyarországon. Trócsányi kijelentette: megteszi a szükséges jogi lépéseket. Emlékezetes, a Riporterek Határok Nélkül nevű Soros-féle újságíró-hálózat előre megígérte, hogy megakadályozzák Trócsányi kinevezését.

Csütörtökön az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága (JURI) összeférhetetlenséget állapított meg Trócsányi László biztosi pozíciója, valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda állami megrendelései miatt. Sergey Lagodinsky, a JURI egyik alelnöke, zöldpárti német EP-képviselő tájékoztatása szerint a szakbizottság 11 tagja az ellen szavazott, hogy az Európai Parlament külügyi bizottsága meghallgassa az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosi pozíciójára jelölt magyar politikust. Kilenc képviselő támogatta Trócsányi László meghallgatását.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-hez eljuttatott közleményében az ügyre reagálva azt írta:

PestiSracok facebook image

A Fidesz csütörtöki közleményében az áll: a bevándorláspártiak mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák Trócsányi László biztosi kinevezését és újabb nyomást gyakoroljanak Magyarországra. Azt írták:

A Fidesz szerint "lehangoló, hogy a magyar ellenzéki pártok megint Magyarország ellen áskálódnak, és a magyar emberek akaratával szemben ezúttal is a bevándorláspárti erőket szolgálják".

Boszorkányüldözés Brüsszelben

– jelentette ki Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő csütörtökön, Brüsszelben, magyar újságíróknak nyilatkozva. Nyilatkozatában Szájer József azt hangsúlyozta: a bevándorlást korlátozó jogi szabályok elfogadása miatt az európai baloldal támadást intézett Trócsányi László ellen. Mivel azonban nem vállalták a nyílt politikai küzdelmet, az EP jogi bizottságát használták fel erre a célra.

– fogalmazott. A képviselő aláhúzta: tevékenysége során az összeférhetetlenségi szabályokhoz képest "messze etikusabban, és a jogállamiság követelményeinek megfelelően" járt el Trócsányi László.

– szögezte le. Kijelentette: a bizottság vitájában egyetlen konkrét érv sem hangzott el, amely valódi összeférhetetlenséget mutatna.

– fogalmazott az EP jogi szakbizottságának magyar tagja.

– tette hozzá. Kiemelte továbbá, hogy a szoros eredmény azt mutatja: nyilvánvaló politikai motivációról van szó.

– tette hozzá Szájer József.

Az uniós parlament frissen hozott eljárási szabályzata szerint, amennyiben egy parlamenti bizottság összeférhetetlenséget állapít meg egy biztosjelölttel összefüggésben, az nem léphet tovább a meghallgatás folyamatában. Az EP-s szakbizottsági vélemény semmilyen kötelezettséget nem ró az Európai Bizottságra, azonban az uniós testület elnöke megvizsgálja a kialakult helyzetet. Döntését követően a biztosjelölt ügye újra az Európai Parlament elé kerülhet.

– írta közleményében Trócsányi László.

A Soros-féle újságíró-hálózat előre megígérte, hogy megakadályozza Trócsányi kinevezését

Zsarolja az Európai Bizottságot Soros újságíró-hálózata címmel a közelmúltban beszámoltunk róla, hogy a Riporterek Határok Nélkül szervezet felszólította az Európai Parlamentet, hogy akadályozza meg a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosi posztra jelölt Trócsányi László kinevezését. A V4-ek hírügynöksége is úgy értékelte az akciót, mint Soros és a bevándorláspárti erők újabb, Magyarország elleni támadását. Mint írják, az Európai Parlamentet is össztűz alá vették, és a leendő Bizottságnak is hadat üzentek.

– tette fel a kérdést Soros újságírói hálózatának brüsszeli irodavezetője, aki egyúttal az Európai Bizottságot, és így annak leendő vezetőjét, Ursula von der Leyent is támadta. Soros brüsszeli riporterküldöttje azzal folytatja, hogy Trócsányi megválasztása azt is megkérdőjelezné, hogy az Európai Bizottság valóban elkötelezett-e a jogállamiság, az emberi jogok és a sajtószabadság mellett. Trócsányi Lászlót egyébként az Európai Unió bővítésével foglalkozó tárca vezetésére kérték fel. Ez már nem az első alkalom, hogy jobboldali magyar politikusok nemzetközi szerepvállalását, kinevezését igyekeznek meggátolni a balliberális, illetve Soros György által támogatott erők. Magyar EP-képviselők – a DK-s Dobrev Klárától a momentumos Donáth Annán át Cseh Katalinig – büszkén vállalták, hogy minden fórumon próbálták elérni a Fidesz politikusainak bizottsági tisztségi kinevezéseit.

Forrás: MTI/PS; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.