összeférhetetlenség
Maratoni ülésen készül menekülni a csődhelyzet elől Karácsony Gergely
A mai napon újra ülésezik a Fővárosi Közgyűlés. A testület számos fontos előterjesztést fog tárgyalni, úgy, mint a tiszás Kollár Kinga összeférhetetlenségi ügye vagy az a kormánypárti kezdeményezés, amely fővárosi cégek gazdasági átvilágítására vonatkozik. Karácsonynak nyilván nem lesz valami jó kedve, mivel az államkincstár ma inkasszózhatja a szolidaritási hozzájárulás egyik, 10,2 milliárd forintos részletét.Az EP elnöke mentességet élvez az épp általa sürgetett összeférhetetlenségi szabályok alól
Az Európai Parlementet megrázó brüsszeli korrupciós botrány után a testület elnöke, Roberta Metsola volt az egyik legnagyobb szószólója a testület tagjaira vonatkozó etikai szabályzat megújításának. Az új rendelkezés szerint nem csupán saját magukra, de családtagjaikra, illetve szerelmi kapcsolataikra vonatkozóan is nyilatkozniuk kell a képviselőknek az összeférhetetlenségről - emlékeztet a Magyar Nemzet.Súlyos visszaélés a korcsolyapálya beszerzésénél Pomázon: kilophatták a 10 millió forintos állami támogatás összegét
10 millió forintot keresett az önkormányzati tulajdonú Pomáz Városfejlesztési és Városüzemeltetési Szolgáltató Kft. ügyvezetője 2021-ben azzal, hogy saját cégével bruttó 14 millió forintért vásárolt meg, majd 5 millió forinttal többért, 19 millió forintért adott tovább az önkormányzatnak egy jégpályát, azonos műszaki tartalommal, és még felszámolt 5 millió forint járulékos költséget. A település az Aktív Magyarország Program keretében kapott 9,5 millió forint állami támogatást a korcsolyapálya létesítésére, amelyet aztán kiadtak üzemeltetésre, havi közel 800 ezer forintért a Pomáz Városfejlesztési és Városüzemeltetési Szolgáltató Kft-nek, amelyet Potzta Béla 2022-es nyugdíjazásáig vezetett. Az aranytojást tojó tyúkért a helyi baloldal támogatásával dolgozott meg a fővárosi vállalkozó. 2019-ben az alpolgármester, jelenleg polgármesterjelölt Hardi Péter nyilvános Facebook-posztban rebegett hálát Potzta Bélának a kampányban nyújtott segítségért, hiszen ő volt kampányuk főtámogatója. Elmondások szerint Leidinger István polgármester is tudott az ügyről, aki azt mondta, hogy nincs miről beszélni. Tényfeltáró riportunkban bemutatjuk, hogy nemcsak a jégpályából szerzett magának közpénzt privát cégével, de az általa vezetett önkormányzati cégnek is végzett munkát összeférhetetlen módon. Az ominózus szerződést ráadásul egy aláírásra nem jogosult alkalmazottal ellenjegyeztették. Az csak hab a tortán, hogy a jégpálya használt volt és 35 négyzetméterrel kisebb, mint amit a pályázati feltételekben megszabtak.Összeférhetetlenségre hivatkozva próbálják ellehetetleníteni Szekszárd fideszes polgármesterét
A kormánypárti színekben polgármesteri posztot elnyerő Ács Rezsőt összeférhetetlenséggel támadja az ellenzéke, mivel nemcsak városvezetői tisztségét tölti be, de elnöke is az ERÖV Zrt-nek. Ez azonban nem újdonság, ugyanis ez már 2017 óta így van és eddig nem zavart senkit. A testület zárt ülésen most mégis olyan döntést hozott, amivel ellehetetlenítik a munkáját, amit viszont nem fog annyiban hagyni, jogi lépést tervez.Összeférhetetlenség gyanúja miatt indul eljárás a francia elnöki hivatal vezetője ellen
Eljárás indult Alexis Kohler, a francia elnöki hivatal vezetője ellen egy összeférhetetlenségi gyanú miatt. Kohler korábban a pénzügy-, illetve a gazdasági minisztériumnak, később pedig annak az olasz–svájci magáncégnek az egyik tisztségviselője volt, amely üzleti ügyben tárgyalt a francia állammal és amelynek tulajdonosaihoz rokoni kapcsolatok fűzik.Szándékos fegyelmi vétség miatt jogerősen elmarasztalta az ügyvédi kamara a Czeglédy-ügyben eljáró szegedi DK-s ügyvédet
Három rendbeli szándékos fegyelmi vétség elkövetése miatt másodfokon, immár jogerősen elmarasztalta a Magyar Ügyvédi Kamara Országos Fegyelmi Bizottsága Binszki Józsefet, a Demokratikus Koalíció szegedi önkormányzati frakcióvezetőjét, aki ügyvédként ellenérdekelt felek képviseletét vállalta és látta el egy időben Czeglédy Csaba hatmilliárdos költségvetési csalás miatt folyamatban lévő büntetőügyében. Az ügyvéd – immár jogerős határozat szerint – szándékos fegyelmi vétsége jelentős időhúzásra volt alkalmas a Czeglédy-perben: miután a védőt kizárták az ügyből, az új védők megbízása, majd azok felkészülése körülbelül fél évre leállította a büntetőpert. Binszki ügyvédi időhúzását a PestiSrácok.hu tárta fel, Budai Gyula pedig cikkeink nyomán fegyelmi eljárás lefolytatását kérte a kamarától. Az etikai bizottság 300 ezer forint pénzbírság és 80 ezer forint eljárási költség megfizetésére kötelezte Binszki Józsefet.Csőzik László polgármestersége is veszélybe kerülhet illegális jövedelme miatt, de felesége, Bősz Anett sem lehet nyugodt
Súlyosan megsérthette az összeférhetetlenségre vonatkozó jogszabályokat, s ezáltal illegális jövedelemre tehetett szert Csőzik László – derül ki az érdi polgármester vagyonnyilatkozatának vizsgálatából. Az Érdi Hírek információja szerint a jogi végzettségű, korábban ügyvédként praktizáló Csőzik vagyonnyilatkozataiban évek óta szerepel, hogy felügyelőbizottsági tagként jövedelmet kap a Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyző Egyesülettől. Nem is volt ezzel semmilyen probléma, egészen az önkormányzati törvény tavaly májusi módosításáig, ekkor ugyanis egy tiltó rendelkezés lépett hatályba. De új felesége, Bősz Anett háza táján is érdemes kicsit jobban körülnézni, a Magyar Liberális Párt elnökének igencsak meggyűlt a baja a törvényességgel, legalábbis az Állami Számvevőszék jelentése ezt derítette ki. Nem mellesleg évi nyolcmillióért bérel luxusirodát Budapesten, hogy megfelelő körülmények között dolgozhasson Érdért. És ez még nem minden.Lemondott képviselői mandátumáról Bús Balázs, aki tiszteletdíját mindig jótékony célokra fordította
2021. január 1-jétől Bús Balázs a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke. A törvények alapján az önkormányzati képviselőség összeférhetetlen a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki tisztségével, Bús Balázs ezért kedden lemondott III. kerületi posztjáról – számolt be róla az Index.Ajánljuk még