Pesti Srácok

Összeférhetetlenség gyanúja miatt indul eljárás a francia elnöki hivatal vezetője ellen

null

Eljárás indult Alexis Kohler, a francia elnöki hivatal vezetője ellen egy összeférhetetlenségi gyanú miatt. Kohler korábban a pénzügy-, illetve a gazdasági minisztériumnak, később pedig annak az olasz–svájci magáncégnek az egyik tisztségviselője volt, amely üzleti ügyben tárgyalt a francia állammal és amelynek tulajdonosaihoz rokoni kapcsolatok fűzik.

Kohler ellen az Anticor nevű korrupcióellenes szervezet még 2018-ban tett panaszt befolyással való üzérkedés, összeférhetetlenség és passzív korrupció miatt, miután rokoni kapcsolatban áll az Aponte olasz családdal, amely alapítója és tulajdonosa a Mediterranean Shipping Company (MSC) olasz–svájci hajózási társaságnak. A társaságot Kohler anyjának unokatestvérei alapították.

A feljelentés nyomán indított előzetes eljárást 2019 augusztusában a pénzügyi ügyészség vádemelés nélkül lezárta. Ezt követően az Anticor 2019. december 4-én újabb feljelentést tett, ennek nyomán indították újra a vizsgálatot a független vizsgálóbírók, majd megalapozottnak tartották a gyanút, ezért az ügyészség végül megindította az eljárást. Az elnöki hivatal vezetője tagadja, hogy bármilyen szabálysértést elkövetett volna – tudatta közleményben az ügyvédje.

Az MSC és az elnöki hivatal vezetője közti családi kapcsolatokról 2018-ban jelent meg több cikk a Mediapart portálon, miután az MSC a nyugat-franciaországi Saint-Nazaire-ben található STX France hajógyár egyik fő ügyfele. Kohler 2012–2014 között a francia állami vagyonügynökség, 2014-2016 között a pénzügyminisztérium kabinetfőnöke volt. Akkor távozott a minisztériumtól, amikor Emmanuel Macron jelenlegi államfő 2016-ban lemondott gazdasági miniszteri tisztségéről, hogy jelöltethesse magát az elnökválasztáson. A kampányban Kohler nem vett részt, hanem kilenc hónapig az MSC gazdasági igazgatója volt Genfben, majd amikor Macront 2017 májusban megválasztották, visszatért a politikai életbe és az elnök kabinetfőnöke lett. Amikor Kohler még a pénzügyminisztériumban dolgozott, a francia állam kiterjedt tárgyalásokat folytatott az MSC-vel arról, hogy a cég megvenné a veszteséges nagy francia hajóépítő cégeket.

PestiSracok facebook image

Az előzetes vizsgálat során tucatnyi embert hallgattak meg a nyomozók, köztük Alexis Kohlert is. A jegyzőkönyvek alapján két, egymásnak ellentmondó rendőrségi jelentés is született az AFP hírügynökség szerint. Az első szerint Kohler nem avatkozott bele az MSC-vel kapcsolatos kérdésekbe, amikor a pénzügyminisztériumban dolgozott, a második szerint viszont igen.

Emmanuel Macron 2019-ben "személyes feljegyzésben" kezességet vállalt munkatársáért a vizsgálóbíróknál. A 2019. július 1-jei keltezésű levélben a köztársasági elnök azt írta: tudott arról, hogy Alexis Kohlert családi kapcsolatok fűzik az MSC részvényeseihez, amikor kinevezte 2014-ben az általa vezetett gazdasági minisztériumban kabinetfőnökének. Emiatt nem is vett részt azokban a tárgyalásokban, amelyek a francia állam és az olasz–svájci cég között folytak – írta Macron.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.