Pesti Srácok

összeférhetetlenség

Nem csitul a botrány! - A szegedi piacról elüldözött kereskedők ügyét is Botkáékkal összefonódott bírák kapták (1. rész)

Magyar ugar 2020 február 3.
A Szeviép-ügy után egy másik hosszú évek óta húzódó, Szegeden a figyelem középpontjában álló ügyben bukkantunk összeférhetetlenségek gyanújára, amelyek nem zavarták sem a Szegedi Járásbíróság, sem a Törvényszék vezetését abban, hogy letárgyalják az ügyeket, határozatokat hozzanak. A Mars téri kereskedők polgári és pótmagánvádas pereinek alperesi, vádlotti oldalán az önkormányzat száz százalékos tulajdonában álló cége, illetve annak vezetője áll. A Szegedi Járásbíróság és a Szegedi Törvényszék vezetése, vezető beosztású bírái és az önkormányzat közötti családi összefonódások miatt már az is kérdéses, miért nem passzolta elfogultság miatt egyik bíróság sem az ügyeket. Az önkormányzatot érintő ügyekben ugyanis folyamatosan olyan bírók jártak el, akik több szálon kötődnek vagy az önkormányzathoz, vagy a vádlotti oldalon álló, önkormányzati cégvezetőt képviselő ügyvédhez. Ezért vagy sem, nem tudjuk, de ténykérdés: a pereskedésben nagyon nem az új piacról kártalanítás nélkül kiszorított kereskedőknek áll a zászló: egy polgári perüket bizonytalan időre felfüggesztették, egy pótmagánvádas büntetőügyet első fokon elbuktak, panaszaikat elutasították. Egy második pótmagánvádas eljárásuk, amelyben már személyesen Botka László polgármester is vádlott, elfogultságok okán négy megyét is megjárt mire bíróságra került, Kecskemétre, onnan viszont illetékes hiányában szépen visszautalták a Szegedi Törvényszékre. A Mars téri piacosok jogi kálváriája kirakati példája annak, hogyan szövi át Botka-hivatalának kapcsolati hálója az egész szegedi bíróságot a járásbíróságtól a törvényszékig, a büntető kollégiumtól a polgáriig.

Márciusra napolták Czeglédy következő tárgyalását – Folytatódik a bíró-casting a Szegedi Törvényszéken

Magyar ugar 2020 január 25.
Hétfőn folytatódott volna a Szegedi Törvényszéken Czeglédy Csaba büntetőpere – avagy a bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás ügyében indult büntetőper, amelyben kibúvók sora után immáron a bűnszervezet vezetésével vádolt politikus is ott ül a vádlottak padján. A tárgyalást bíró hiányában márciusra napolták – tudta meg a PestiSrácok.hu. A bírói tanács összetétele korábban kétszer is változott: vagy Czeglédynek nem feleltek meg a kijelölt bírók, vagy azok maguk jelentettek elfogultságot. A Szegedi Törvényszék bíráinak jelentős része alapból nem tárgyalhatja az ügyet, ugyanis a megelőző szakaszokban, a letartóztatásokról szóló döntésekben részt vettek. Amolyan utolsó lehetőségként került az ügyben eljáró tanácsból kiesett két bíró helyére dr. Molnárné dr. Mészáros Noémi tanácsvezető és dr. Nóvé Ágnes. El is kezdték tárgyalni Gyurcsány és Botka ügyvédjének büntetőügyét, majd valamilyen megmagyarázhatatlan módon január 13-án (a Szegedi Törvényszék és a Szegedi Önkormányzat közötti összefonódásait feltáró cikksorozatunk közben, két nappal azelőtt, hogy Nóvé személyes összeférhetetlenségét firtattuk volna a Czeglédy-ügyben) elfogultságot jelentett be. Ez viszont azt jelenti, hogy jelenleg nincs meg a három fős tanács, akik az ügyet folytathatnák, a Szegedi Törvényszék pedig már korábban azzal magyarázta éppen Molnárné Mészáros Noémi és Nóvé Ágnes tanácsba kerülését, hogy már nincs más, akire kiszignálhatnák az ügyet. Jelenleg tehát patthelyzet van. A Szegedi Törvényszék megbízott elnöke, akinek személyes felelősségét is vizsgálja az általunk feltárt ügyekben az OBH, illetve az arra kijelölt független vizsgálóbizottság, hallgat.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.