Pesti Srácok

Cseh Katka, a Momentum EP-képviselője: a terhesség valójában egy probléma, amelyre a megoldás az abortusz

null

Cseh Katka, a Momentum frissen megválasztott EP-képviselője 2015-ben beszélgetett a ballib tüntetések állandó résztvevőjével, Papp Réka Kingával a Klubrádióban. A két fiatal nő az abortuszról társalgott az egyik műsorban, amelyben ízelítőt adtak a haladó gondolatokból, amikor megállapították, hogy a terhesség valójában egy probléma, amelynek megoldása a műtéti vetélés, az pedig olyan, mint egy botmixer. Figyelemre méltó, hogy a Momentum amazonja szülész-nőgyógyászként jutott erre a következtetésre.

A vendég Cseh Katalint – akkor még eredeti nevén, a mostani a mozgalmi változat – szülész-nőgyógyászként mutatták be, mint aki rezidensnek készül az I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikára. Cseh Katalin a beszélgetés idején még nem politizált hivatásszerűen, bár már Bajnai Gordon Haza és Haladás Alapítványában és az Egymillióan a sajtószabadságért csoportban is fel-fel bukkant, amelyet Juhász Péter, az Együtt későbbi elnöke vezetett. A műsorban arról beszéltek, hogy a terhesség valójában egy probléma, és ennek a problémának milyen megoldásai lehetnek, a védekezéstől az abortuszig – emlékeztetett a történtekre szerdai cikkében a Magyar Nemzet. A felvétel leginkább gyomorforgató része az, amikor (36:39-nél) Papp Réka Kinga elképesztő módon botmixerhez hasonlította a műtéti abortuszt, amin a szülész-nőgyógyász végzettségű Cseh Katka csak idétlenül nevetgélt, majd hozzátette:

Ő tehát Cseh Katalin, a Momentum ifjú üstököse. Ő képviseli a Momentumot az Európai Parlamentben, ahol az ALDE liberális frakcióban nyilván Guy Verhofstadttal vállvetve harcol majd. A zsák megtalálta a foltját – állapította meg írásában a Magyar Nemzet.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.