libsevik
Miért gyűlölik ennyire Orbánt a „libsevikek”?
Most persze nem az átlag balos szavazóról beszélek. Hanem a nemzetközi politikát, a közbeszédet uraló globalista elitről. Persze a kettő kicsit összefügg. Az utóbbi ugyanis óriási hatalommal rendelkezik, és mivel valóban a közbeszédet is uralja, a médián keresztül, ezért könnyen fel tudja hergelni az embereket. Könnyen szítanak gyűlöletet bárki ellen, akire az elithez hűen kötődő, az ő zsoldjukban álló véleményformálók rámutatnak. Színészek, zenészek, aktivisták, legújabban Insta- és YouTube-celebek hadserege gondoskodik róla, hogy a globalista elit szívének nem kedves, vele szemben álló politikusokat rendre befeketítsenek, ellenük hangulatot keltsenek. Ajánljuk még
Elkapták a fiatal hackereket - bombariadóval riogattak, de zsaroltak is
Összehangolt, nemzetközi akcióban csapott le négy fiatal hackerre a magyar és a román rendőrség. Bombariadóval riogattak, zsaroltak is, de elkapták őket. Alakul a csapat: Magyar Péter leigazolta Gyurcsány és Bajnai régi haverját
Magyar Péter több száz milliós vagyonnal szólít fel másokat a puritán életmódra
A tiszás pártelnök munkahelye pedig annyira csodás, hogy a politikus még akkor is megkapja a neki járó milliókat, ha oda be sem teszi lábát és helyette itthon szédíti a népet. Bütyök rendre a saját bíróihoz viszi az ügyeit
Nem csalódtunk, tudtuk, hogy a bírák nagyrésze az aktuális kamumessiás, jelen esetben Bütyök zsoldjában van. Ezért nem meglepő, hogy Magyar Péter azokhoz viszi a peres ügyeit, akik letöltötték a tiszás applikációt.