lmbtq
Budapestre érkezik a LIBE-bizottság – itt lesz az a képviselő is, aki az unió pénzét műanyag klitoriszokra költötte
Budapestre érkezik a brüsszeli nehéztüzérség: jön vizsgálódni a LIBE-bizottság, azaz az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága, hogy Magyarország ellen áskálódjanak kicsit. Igazán neves brüsszeliták érkeznek, hazánkat vizsgálja Donáth Anna – ez már magában milyen abszurd és felér egy hazaárulással –, őt be sem kell mutatni, ám megjelenik fővárosunkban Malin Björk svéd politikus is, aki amellett, hogy erősen szélbalos, az Európai Parlamenttől kapott pénzügyi keretének egy részét műanyag klitoriszokra költötte el, amelyekre pártcsaládjának logóját rakatta fel. A delegációt az a Gwendoline Delbos-Corfield vezeti, akinek feladata, hogy a 2018 őszén Magyarország ellen indult 7-es cikkely szerinti eljárást, amely Judith Sargentininek köszönhető, tovább vigye.Az LMBTQ-mozgalom tárgyaiból rendez kiállítást egy brüsszeli múzeum
A Brüsszeli Archívum, a belga főváros tárgyi emlékeit összegyűjtő és konzerváló intézmény felhívást adott ki, amelyben arra kéri a brüsszelieket, hogy adományozzanak az intézmény számára olyan kiállításra alkalmas művészeti vagy egyéb tárgyi adományokat, amelyek fémjelzik és plasztikusan mutatják be a brüsszeli LMBTQ-élet és mozgalom fejlődését – írja a The Brussels Times.Nem térdelsz? Sőt fütyülsz? Rasszista vagy!
Ha nem térdelsz le, mikor a JÓ EMBEREK letérdelnek, rasszista vagy. Ha fütyülsz, mikor a JÓ EMBEREK térdelnek, mégannyira rasszista vagy. Ha kifütyülöd az ellenfél színesbőrű gólszerzőjét, fokozhatatlanul rasszista vagy. Ha kiejted a szádon, hogy a most érkező muszlim migránsok mind muszlim migránsok, akkor Adolf Hitler vagy. Ez a liberális kiskáté, így tekintenek ők a világra. Aki nem áll be paranoiás kórusukba, nem tesz nekik naponta hűségesküt, nem hajtja végre a behódolási rituálékat, azt az emberiség ellenségének nyilvánítják, és minden eszközzel a megsemmisítésére törnek.Az Ügy – Drag queenek a budapesti éjszakában (Videó!)
Ha azt hitték volna, hogy az előadóművész szerepében tetszelgő, nőnek öltözött szőrös férfiak, azaz drag queenek csak a haladó nyugat termékei, hát tévednek. Sokan azzal kritizálták a gyermekvédelmi törvényt, hogy az teljesen indokolatlan, hiszen Magyarországon például olyanok, hogy drag queenek, nincsenek, vagy ha véletlenül vannak, a gyerekek velük nem találkozhatnak. A Pesti TV Az Ügy című tényfeltáró riportműsora bemutatta, hogy a drag queenek ma már itt vannak közöttünk, egyre többen lépnek ki a melegbárok falai közül és mutogatják szexuális identitásukat – mintha az valami produktum lenne – a nyílt utcán. Olyan szórakozóhelyet is láthattak a nézők, ahol a drag queenek öt-hatéves kisgyermekeknek vonaglottak egy Liszt Ferenc téri teraszon. A riport megtekintése után döntsék el, mindez jelent-e veszélyt a gyermekeinkre, és okkal mondta-e a törvényalkotó, hogy szigorú határokat szab az LMBTQ-propagandának.Drag queen lejtett erotikus táncot kisgyermekeknek egy budapesti szórakozóhelyen (18+!)
Néhány hete óriási felháborodást váltott ki egy fotó, amelyen egy úgynevezett Drag Queen pózol egy öt-hat év körüli kislánnyal az egyik fővárosi melegbárban. A PestiSrácok.hu birtokába került egy videófelvétel, amely ugyanazon a Liszt Ferenc téri szórakozóhelyen készült, a filmen már nem is egy, hanem három kisgyermek látható, akikkel nem csak fotózkodik, hanem egyenesen nekik lejt erotikus táncot a Drag Queen. A revütáncost Vicky Stormnak hívják, ő az egyike annak a körülbelül egy tucat Drag Queennek, akik hetente akár többször is fellépnek, és nem csak az említett bárban. Vicky interjúban is beszélt arról, hogy ő már biológiailag is nő. Állítólag az első olyan magyar Drag Queen, aki átoperáltatta magát. Bátorságát és küzdelmeit lelkesen népszerűsíti LMBTQ-műsorokban és a közösségi médiában is."Egy megújult magyar államot" alapítottak az LMBTQ-aktivisták Berlinben
"Egy megújult magyar államot" alapítottak Berlinben, a Queer Papriqua Alliance szervezésében az LMBTQ+ aktivisták, akik nyilván nagyon aggódnak az afganisztáni helyzet miatt, csak titkolják. Bár úgy tűnik, sokkal inkább érdekli őket a gonoszorbánkormány kormány és az, hogy Magyarországon milyen intézkedésekkel sokkolják a társadalmat. Még szerencse, hogy jöttek ők és tüntettek egy kicsit, aztán némi adománygyűjtés mellett egy új magyar államot is megalapítottak, így megnyugodhatunk. Amúgy egészen elképesztő teljesítményt nyújtottak, nem vitás...Pesti galeri – Az LMBTQ-aktivisták és lobbisták menjenek Rijádba! (Videó!)
Fényeslitke belga testvérvárosának polgármestere minden kapcsolatot meg akar szakítani Fényeslitkével a magyar gyermekvédelmi törvény miatt, sőt, a belga fenyegeti is a mi magyar településvezetőnket – vezette fel a témát a Pesti galeriben Szarvas Szilveszter, aki rögtön hozzátette: aki ilyen ostoba barom, az menjen is a francba, ilyen barátra nincs szükségünk, kössön testvérvárosi kapcsolatot Rijáddal, meg afrikai városokkal. A műsorban Szabó Gergő, Szalai Szilárd és Dezse Balázs is melegebb éghajlatra küldte a belga polgármestert, kifejtve: az LMBTQ-lobbi támogatói is olyanok, mint akik annak idején a bevándorlást támogatták. A jóemberkedés szintjéig pártolják a transzok gyerekek közé engedését– amíg azok nem a saját gyermekeik.A Momentum támogatja, hogy transzneműek végezzék a magyar gyermekek szexuális felvilágosítását
Interjút adott telefonon a Hit Rádiónak Fekete-Győr András, aki beszélt pártja jelenlegi állapotáról, a DK és a Jobbik választási megállapodásairól, majd harcosan támogatta az LMBTQ-közösségek törekvéseit, a gyermekvédelmi törvény kritizálása után pedig azt is elárulta, hogy ő bizony beengedné a transzneműeket az iskolákba.Csókay András a Boomerlázadásban: a Szentlélek nem ment szabadságra, őrületes tisztulást hozhat Európába (Videó!)
A Pesti TV Boomerlázadás című műsorának hétfő esti adásában Csókay András volt Mészáros Nóra és Stefka István vendége. A Honvédkórház idegsebész főorvosa kifejtette, hogy a nemváltó műtéteknél is súlyosabbnak érzi a magzat elvételét. A Semmelweis-díjas szakember rendszeresen hangsúlyozza, hogy a gyógyulásban és a gyógyításban az Istenbe vetett hitnek óriási szerepe van. Csókay András a bangladesi sziámi ikrekkel kapcsolatban elmondta: az egyik gyermeknél olyan súlyos tünetek jelentkeztek, amelyek kapcsán tehetetlennek bizonyult a tudomány, ám egy isteni csodának köszönhetően végül minden jól alakult.Ajánljuk még

















