Pesti Srácok

lógós

Újraindult a kabaré: Kálmán Olga szerint a Gyurcsány-kormány alatt jobban éltek a nyugdíjasok (Karanténvlog)

Magyar ugar 2022 június 25.
Az az érdekes a tudatlan emberekben, hogy bármekkora pofont kapnak, sosem szégyellik el magukat; akárhányszor ég rájuk ostobaságuk, újult erővel próbálkoznak ismét, ahelyett, hogy messze elbujdosnának. Ilyen politikus a jó Fekete-Győr András, akit nem zavart, hogy fogalma sincs az atomerőművekről, arról, hogy mennyibe kerül egy doboz tej, a legtöbbször kimondott szókapcsolata az, hogy "nem tudom", ráadásul óriásit bukott a Momentum elnökeként – miután, mint ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelöltet még Jakab Péter is megverte –, majd most visszasomfordált megmondóembernek. A Karanténvlog leginkább az ilyen szuperhősöket kedveli, akik minden héten biztosítják olvasóink és nézőink szórakoztatását. Fegyőr pont ez a kategória, aki most nagy hanggal kiállt és elmondta, hogy minden rossz, de ők majd megmentőként érkeznek, hiszen az embereknek feláll a szőr a hátukon a kormánytól. Igaz, hogy április 3-án a magyar emberek azt nyilatkoztatták ki igen egyértelműen, hogy a baloldaltól áll fel a szőr a hátukon, Fegyőr barátunkat ez nem érdekelte. Uszításban azonban még így is gyerekcipőben jár, mert abban a DK a legerősebb. Kálmán Olga ugyanis elmondta, hogy példát vehetne a 2010 előtti Gyurcsány-kormányról Orbán Viktor, hiszen akkor igazán jól ment az országnak és főleg a nyugdíjasoknak. A plafonrepesztő hazugság láthatóan nem szegi kedvét a bukott csapatnak, erre pedig a teljesen levitézlett, parkolópályára került Jakab Péter is megfelelő bizonyíték, aki az Országgyűlésben pökhendi módon lógósnak nevezte Orbán Viktort. Régi ismerősünk, Komjáthi Imre, az MSZP takaréklángelméje is megvillant, aki értelmetlen mondatokat fűzve egymás mögé felszólította a kormányt, hogy dolgozzon úgy, ahogy a szocialista politikusok az egész országban. Gurmai után újabb hihetetlen tanácsadó érkezett a szociktól, akik végvergődésükben már nem tudják hogyan megalázni magukat. Nézzétek most is a Karantént!
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.