lósántaság
Európa élvonalába emelné a hazai lógyógyászatot az Angliából hazatért magyar lósántaság-specialista
Tizenhét év után költözött haza Angliából holland férjével és négy gyermekükkel dr. Nagy Annamária. A magyar állatorvos, lósántaság-specialista az Állatorvostudományi Egyetem Lógyógyászati Tanszék hívásának eleget téve három hónappal ezelőtt érkezett, hogy Közép-Kelet-Európában egyedülálló diagnosztikai eljárásokat és kutatásokat folytasson az intézményben. Az egyetem szeptemberben szerzett be egy lovak vizsgálatára alkalmas, speciális MRI-készüléket, hamarosan pedig - pályázati támogatásból - egy CT-vel is gazdagodnak. Annamária, aki Angliában a lógyógyászat kiválósága, dr. Sue Dyson mellett tanult és dolgozott, örömmel hozta haza a külföldön megszerzett tudását, hogy azt már hazai környezetben fejleszthesse még tovább. Holland férje és gyermekei is itthon érzik magukat és biztosítottnak látják jövőjüket. Bár mind a négy gyermekük külföldön született, kiválóan beszélnek magyarul - és a nagyobbak már most három nyelven beszélnek -, és otthonuknak tekintik Magyarországot. Annamária férje még küzd a magyar nyelvvel – amiben minden külföldi megegyezik, hogy az egyik legnehezebben elsajátítható idegen nyelv –, de kitartóan tanulja. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.