lövöldözés
Vadászpuskával lőtt volt élettársára egy férfi Kecskeméten
Egy nőt akart kivégezni az a férfi, aki szerdán 16 óra 7 perckor lövést adott le egy kecskeméti áruházban. A rendőrök azonnal a helyszínre vonultak, ahol elfogták a feltételezett elkövetőt. Vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlete miatt indított büntetőeljárást - írja a Police.hu.Alabamában mégsem emelnek vádat a nő ellen, aki verekedett, és haslövés miatt elveszítette magzatát
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat a múlt héten Alabamában a 28 éves Marshae Jones ellen, mert várandósan összeverekedett egy másik nővel, majd haslövés következtében elveszítette magzatát, de egy alabamai szövetségi bíróság szerdán úgy döntött, hogy ejtik a vádat.Lövöldözés volt egy franciaországi mecset előtt, többen megsérültek
Két ember megsebesült az északnyugat-franciaországi Brest városának egyik mecsete előtt történt lövöldözésben csütörtök délután. A hatóságok közlése szerint a sebesültek állapota nem életveszélyes. Az incidens háttere egyelőre nem ismert. Az elkövetőt röviddel az eset után holtan találták; feltehetően főbelőtte magát.Fejbelőtték egy éppen értekezletet tartó szlovák cég vezetőjét
A szlovákiai Máriatölgyesen lövöldözés volt egy cégnél, ketten meghaltak - írja a Parameter.sk nyomán az Index. A halottak számát a céget képviselő ügyvédi iroda egyik ügyvédje erősítette meg, ám részleteket nem árult el a tragédiáról.Képzelt lövések miatt tört ki pánik a washingtoni melegfelvonuláson, többen megsérültek
Pánik tört ki a washingtoni melegfelvonuláson szombaton, mert többen lövéseket véltek hallani. A kialakult tülekedésben többen megsérültek. A rendőrség szóvivője szerint azonban senki nem adott le semmilyen lövést, és senkit nem is lőttek meg.Ámokfutást rendezett egy önkormányzati alkalmazott
Tizenegy embert megölt egy elkeseredett városi alkalmazott pénteken az egyesült államokbeli Virginia Beach helyhatósági központjának egyik épületében - közölte a keleti parti fürdőváros rendőrfőnöke.Kaotikus állapotok Észak-Koszovóban - egy lövöldözésben legalább ketten megsebesültek
Legalább huszonhárom koszovói szerbet és bosnyákot, köztük rendőröket fogott el szervezett bűnözés gyanújával a Rosu koszovói különleges rendőri alakulat kedden Észak-Koszovóban. A koszovói elnök a szervezett bűnözés elleni harc támogatására szólított fel, míg a szerb elnök közölte: ha szerbek is veszélybe kerülnek, Belgrád lépni fog.Ajánljuk még

















