m1
Orbán Viktor: a végén győzni fogunk, és visszakapjuk a régi életünket (VISSZANÉZHETŐ)
Most a szívünk azokkal van, akik elvesztették a hozzátartozóikat, munkatársaikat, szerettüket, értük imádkozunk és sok erőt kívánunk azoknak a családoknak, akik veszteséget szenvedtek el, de közben készülünk arra, hogy újraindítva a közösségeinket visszakapjuk a derűs, boldog és reményteljes életünket, ami már csak karnyújtásnyi távolságra van tőlünk – fogalmazott Orbán Viktor az M1-nek adott exkluzív interjúban. A miniszterelnök többek közt szólt arról, emberfeletti munka árán, de működni fognak a kórházak, a minden tiszteletet megérdemlő egészségügyi dolgozóknak azonban jelenleg arra van a legkevésbé szükségük, hogy a vírushisztériát gerjesztő ellenzék a nyakukban lihegjen. A Pesti TV műsorában elhangzott kijelentésre reagálva pedig úgy fogalmazott, a baloldal eddig is durván oltásellenes volt, "de én abban bízom, hogy ők is emberből vannak, anya szülte őket is, van szívük, és nem engedik az olyan véleményeket érvényesülni", hogy az emberek gyászából is politikai tőkét kellene kovácsolni. Át kellett ütemezni az oltási tervet, csökken a koronavírusos megbetegedések száma
Hétfőn ismét sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős operatív törzs, ahol beszámoltak a járvány legfrissebb alakulásáról. Mint ismert, mára virradóra kiderült, hogy 1124 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 368 710 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 54 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 578 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 264 260 fő, az aktív fertőzöttek száma 91 872 főre csökkent. 3682 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 273-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig 237 872 fő kapott oltást, közülük 61 266 fő már a második oltását is megkapta. Az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása lezárult, az elmúlt napokban az idősotthonokra, bentlakásos szociális intézményekre összpontosulnak az oltások. Február első hetében a védőoltásra regisztrált legidősebbek következnek, őket a háziorvos fogja keresni ezekben a napokban. Az e hétre tervezett oltásokat az oltási munkacsoportnak azonban át kell tervezni, mert vasárnap az ígért 18 ezer adag vakcina helyett kevesebb, mint 11 ezer adag érkezett a Modernától. Az oltási munkacsoport hétfői ülésén dönt az e heti oltási terv módosításáról. Ahogy azt ígértnél kevesebb Moderna-vakcina szállítmány is jelzi, a brüsszeli vakcinabeszerzés teljesen kiszámíthatatlan és kevés vakcina érkezik.