maffia leszámolás
Nem lehet tudni, mi tartott eddig, de most vádat emeltek Turek ellen a dunaszerdahelyi mészárlás miatt is (videó)
Nem lehet tudni, hogy miért tartott ilyen sokáig, de végre vádat emeltek Szlovákiában a dunaszerdahelyi mészárlás, a Pápay-klán kivégzése miatt. A Nagyszombati Kerületi Ügyészség vádat emelt a Nagyszombati Járásbíróságon Uszikov Alex, alias Turek ellen gyilkosságban való bűnrészesség ügyében, valamint a dunaszerdahelyi V. Richárd ellen bűnsegédként nyújtott segítség miatt a dunaszerdahelyi Fontána bárban elkövetett maffiagyilkossággal kapcsolatban – közölte a TASR-rel Mojmír Huna, az ügyészség szóvivője. Bodoky Károly nem szerepel vádlottként ebben ügyben, így ő vagy tanúként szerepel majd, vagy pedig külön eljárásban fogják kezelni az ügyét. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.