Pesti Srácok

Nem lehet tudni, mi tartott eddig, de most vádat emeltek Turek ellen a dunaszerdahelyi mészárlás miatt is (videó)

Nem lehet tudni, hogy miért tartott ilyen sokáig, de végre vádat emeltek Szlovákiában a dunaszerdahelyi mészárlás, a Pápay-klán kivégzése miatt. A Nagyszombati Kerületi Ügyészség vádat emelt a Nagyszombati Járásbíróságon Uszikov Alex, alias Turek ellen gyilkosságban való bűnrészesség ügyében, valamint a dunaszerdahelyi V. Richárd ellen bűnsegédként nyújtott segítség miatt a dunaszerdahelyi Fontána bárban elkövetett maffiagyilkossággal kapcsolatban – közölte a TASR-rel Mojmír Huna, az ügyészség szóvivője. Bodoky Károly nem szerepel vádlottként ebben ügyben, így ő vagy tanúként szerepel majd, vagy pedig külön eljárásban fogják kezelni az ügyét.

Mintegy 25 év kellett ahhoz, hogy vádat emeljenek Szlovákiában az 1999-ben a dunaszerdahelyi Fontana bárban elkövetett maffiavérengzés miatt. Mindezt úgy, hogy két évvel korábban Magyarországon már vádat emeltek a szintén 1999-ben elkövetett Döcher-féle kettős gyilkosság ügyében, ami a vád szerint összefügg a dunaszerdahelyi mészárlással, egyfajta barter-gyilkosságokról van szó.

Kezdjük a legfrissebb hírrel.

A felvidéki magyar nyelvű hírportál, a Paraméter összefoglalta, az elmúlt évtizedek alatt kik kerültek eddig célkeresztbe a maffiamészárlás kapcsán.

A Pápay-klán lemészárolt tagjai (Forrás: Paraméter)

“Rendőrség, mindenki a földre!” – kiáltották a támadók szlovákul, és míg egyikük a földszinten lévő vendégeket tartotta sakkban, addig ketten az emeletre rohantak, és 114 lövést leadva kivégezték a Pápay Tibor vezette bűnszervezet tíz tagját.

Véres bandaháború csúcspontja volt a rettenetes mészárlás

A dunaszerdahelyi mészárlást hosszas maffiaháború előzte meg, amely 1997 januárjában robbant ki a Sipos Milán és a Pápay Tibor körül csoportosuló szervezett bűnözők között, amelyek Dunaszerdahelyt és környékét uralták és tartották rettegésben.

Szlovákiában azelőtt és azóta sem történt a tízes gyilkossághoz hasonló bűncselekmény, sőt, a mészárlás a modern kori európai bűnszervezetek történetében is egyedülállónak számít.

Turek vizsgálati fogságban 2000-ben (Forrás: szlovák rendőrség)

Bár a rendőrségnek másfél évvel a leszámolás után sikerült meggyanúsítani több társtettest is, és többen közel öt évet töltöttek vizsgálati fogságban, az ügyben nem született bírósági ítélet, és a megrendelőként számontartott Sátor Lajost, a kivégzett Sipos Milán utódját sem sikerült soha elfogni. (Az azóta megölt Raisz-fivérek, valamint Turek töltött 5 évet vizsgálati fogságban, mielőtt ki kellett engedni őket. Szlovákiában maximum 5 évig lehet valakit fogva tartani jogerős ítélet nélkül.)

A Fontana kártyaszobája a mészárlás után (Forrás: szlovák rendőrségi akta fotója)

A Paraméter szerint 2000 augusztusában Sátor Lajost, Raisz Csabát, Raisz Szilárdot és Szamaránszky Árpádot gyanúsították meg. Sátor számlájára a gyilkosság megrendelését írták, a Raisz fivérek a gyilkos fegyvereket biztosíthatták be, Szamaránszky pedig egyike volt a hármaknak, akik berontottak a Fontánába.

2011-ben további három személyt gyanúsított meg a rendőrség, közülük már csak a magyarországi Turek él, Reisz Andort 2006-tól, Szerencsés Zoltánt pedig az ezredforduló óta kezelik eltűntként.

A gyanúsítottak listája 2012 nyarán Bodoky Károly, valamint V. Richárd nevével lett teljes.

A tíz gyanúsított közül hárman hivatalosan is halottnak vannak nyilvánítva, négyüket pedig eltűntként kezelik, de nagy a valószínűsége annak, hogy ők sem élnek már.

Balról jobbra: Szamaránszky, Turek, Bodoky (Forrás: Paraméter)

A három ma is élő gyanúsított közül ketten lehettek tagjai a merényletet elkövető gépfegyveres támadóknak, konkrétan Bodoky Károly és Haris Sándor “Turek”. A harmadik mészárló, Szamaránszky Árpád “Paprika” 2005-ben autóbalesetben vesztette életét.

A mostani vádiratban

Ki ölette meg Döcher Györgyöt és "Bolgár" Misit?

Tureket és Bodokyt 2022-ben vádolták meg Budapesten a Döcher-féle kettős gyilkossággal. A vádirat szerint a felbujtó Turek volt, aki 1991 és 1998 között közeli baráti viszonyt ápolt áldozatával, korábbi bűntársával, Döcher Györggyel, és mindkettőjük közös ismerőse volt a másik áldozat, a Bolgár Misiként ismert Mihail Marinov. Turek a vádbeli időszakban megismerte a dunaszerdahelyi Sátor-klán vezetőjét, Sátor Lajost. Sátornak anyagi és logisztikai segítséget is nyújtott, amikor az a társaival együtt – szlovákiai bűnszervezeti ellentétek elől menekülve – tartósan Budapesten élt.

Itt ölte meg a vád szerint Bodoky Károly Döcheréket (Forrás: rendőrségi felvétel)

Turek a vád szerint elhatározta, hogy ezt a kapcsolatát felhasználva megöleti korábbi bizalmasait, Döchert és Bolgár Misit. A bűntény idején Döcher György szabadságvesztés büntetését töltötte, amelynek keretében enyhébb végrehajtási szabályok szerint kedvezményben részesült. 1998 decemberétől a XV. kerületi Palotás presszóban – saját érdekeltségű vendéglőjében – “dolgozhatott” reggeltől estig.

Sátor Lajos és Turek 2007-ben. Ekkor még bizonyítottan élt Sátor, akit aztán 2010-ben saját klántagjai öltek meg ( Fotó: a szlovák maffia történteét feldolgozó TikTok-oldal)

Turek a vád szerint Sátor Lajos segítségével megbízta az ügy másik vádlottját, a felvidéki B. Károlyt, a Sátor-klán tagját, hogy ölje meg Döchert és Bolgár Misit, amit B, Károly meg is tett. A szlovák bérgyilkos 1999. február 2-án délelőtt lépett be a Palotás kisvendéglőbe, és hangtompítós géppisztollyal összesen húsz, fejre és fejtájékra irányuló célzott lövéssel megölte a két férfit, majd egy, a közelben várakozó autóval elmenekült a helyszínről. Az autót bűntársa, a klán másik tagja, néhai Szamaránszky Árpád vezette.

Az előkészítő ülésen teljes körű beismerés és a tárgyalásról való lemondás fejében 18 - 18 év fegyházat kért a vádat képviselő ügyész a vádlottakra. Sem Turek, sem Bodoky nem élt a lehetőséggel. A per jelenleg is tart.

Bodoky beismerő vallomását felolvasták Budapesten

Bodoky Károly (a kép középpontjában, sisakban, de álarc nélkül) 2022-ben a Fontana-mészárlás helyszíni szemléjét (Fotó: Paraméter)

Bodoky Károly 2022-ben, amikor "kölcsön adtuk a nálunk letartóztatott maffiózót, beszélt a szereposztásról először. Állítja: ő a Fontana földszintjén a vendégek között biztosított, míg Turek és Szamaránszky Árpád (alias Paprika) felrohantak a lépcsőn a kártyaszobába, ahol Pápayék kártyáztak. Bodoky szerint Turek és Paprika lőtte agyon a Pápay-klán vezérkarát. Az együttműködő maffiózó szerint úgy indult az egész, hogy Pápayék kivégeztették Mikulas Černákkal (Szlovákia akkori legnagyobb maffiafőnökével – a szerző) Sipos Milánt (a dunaszerdahelyi másik maffiacsoport egyik vezetőjét – a szerző), aki Bodoky barátja volt, úgyhogy felajánlotta a segítségét Sátor Lajosnak (ő lépett Sipos helyébe – a szerző), aki első munkaként a fontanás részvételt kérte tőle.

– mondta tollba a szlovák kihallgatóinak Bodoky. A maffiózó még arról is beszélt, hogy hármasban együtt bujkáltak egy Fontana-közeli lakásban 3–4 napot, aztán Turek kapott egy telefont, és elindultak…

Turek mindent tagad, szerinte össze sem függ a két ügy

Turek a fejét fogva tagadta, hogy megölette volna barátját, Döcher Györgyöt (Fotó: képernyő fotó)

Turek szerint egyáltalán nem függ össze a két ügy és ő egyikben sem volt benne. Szerinte hazudnak a maffiaperekben ellene valló szlovákiai és hazai magyar maffiózók, akik kegyetlensége egyébként nem ismer határokat.

A két ország igazságszolgáltatásában dolgozók azonban homlokegyenest másként látják ezt.

https://www.youtube.com/watch?v=H_AuMTymA_M
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.