magyar egészségügy
Novák Katalin: újabb támogatást kapnak az 1-es típusú diabétesszel élők
Újabb támogatást kapnak az 1-es típusú diabétesszel élők, az erről szóló miniszteri rendelet ma már olvasható lesz a Magyar Közlönyben – írta közösségi oldalán Novák Katalin.Felavatták a Debreceni Egyetem onkoradiológiai klinikájának új épületét – Kásler szerint ezzel kiépült teljesen a hazai hálózat
Magyarországon az elmúlt években Európában egyedülálló onkológiai hálózat alakult ki – mondta az emberi erőforrások minisztere kedden a Debreceni Egyetemen (DE), amikor átadták az onkoradiológiai klinika új épületét. Kásler Miklós megemlítette azt is, hogy Magyarország – 21 ország részvételével – létrehozta a közép- és a kelet-európai onkológiai akadémiát, és ez páratlan lehetőséget kínál arra, hogy homogén rendszer, partnerség alakuljon ki az európai akadémia és a régió között.Idén száz egészségügyi dolgozó kaphatja meg a Szent Corona-emlékérmet és a vele járó jutalmat
Hétfőn adja át Bedros J. Róbert országos kórházfőparancsnok-helyettes a Köszönet a Hősöknek díjat. Idén száz szakorvos, háziorvos, szakdolgozó és mentős veheti át a Szent Corona-emlékérmet, valamint az ezzel járó pénzjutalmat, amellyel a járványhelyzetben tanúsított önfeláldozó munkájukat, kimagasló szakmai teljesítményüket és betegközpontú szemléletüket jutalmazzák.Varga Mihály: tovább erősödik Magyarország önellátása az egészségiparban (Videó)
Vírustesztekhez is használt fiolák gyártásában erősödik Magyarország önellátása – jelentette be a pénzügyminiszter szombaton a közösségi oldalára feltöltött videójában. Varga Mihály közölte: a szekszárdi Jako-Meditec 1,7 milliárd forintos beruházását 1,6 milliárd forint költségvetési támogatással segítette a kormány.Ha jönne Gyurcsány, jönne a fizetős egészségügy
Átalakítaná a társadalombiztosítás rendszerét a Demokratikus Koalíció, ha 2022-től ők kerülnének hatalomra. Gyurcsány Ferenc pártelnök szerint, aki hajlandó több járulékot fizetni, az kaphasson magasabb minőségű ellátást az állami rendszerben. Ha úgy működne az ellátás, ahogy az a DK programjában van, akkor borulna a szolidaritás és diszkriminatív lenne a rendszer – mondta a Magyar Nemzetnek a Századvég szakértője.Köszönetet mondott a magyar egészségügyi dolgozóknak a WHO európai igazgatója
Köszönetet mondott a magyar egészségügyi dolgozóknak Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója, miután – Ledia Lazerival, a WHO magyarországi irodájának vezetőjével – szerdán látogatást tett az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben (OKPI).Műtőket alakítanak át intenzív osztályokká Pécsen
A Pécsi Tudományegyetem négyszáz ágyas klinikáján már a 4. és az 5. emeleti műtőket alakítják át intenzív osztályokká, a sebészek pedig hetente kétszer a szívcentrumba járnak műteni – tudta meg az ATV. A híradó értesülései szerint olyan sok a fertőzött Baranya megyében, hogy a környéki kórházak már megteltek, ezért van szükség új osztályok kialakítására, a kórház azonban nem nyilatkozott.Tizenöt éves hátrányt dolgozott le a magyar orvostudomány
A magyar orvostudomány tizenöt éves hátrányt dolgozott le, már nem hiányzik a transzplantációs palettánkról a tüdőtranszplantáció sem – mondta Kásler Miklós az Életközelben legújabb adásában. Az emberi erőforrások minisztere a rákellenes világnap kapcsán beszélt a magyar onkológia eddigi eredményeiről, a századik – és a százegyedik – tüdőtranszplantációról, továbbá az első emelt orvosi bérek megérkezéséről is.Az egészségügyi dolgozók terheinek csökkentését is szolgálják az új intézkedések
A koronavírus-járvány terjedésének csökkentése mellett az egészségügyi dolgozókra nehezedő terhek mérséklése is célja a hétfőn bejelentett új intézkedéseknek – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Dömötör Csaba szerint a magyar egészségügy felkészült az elmúlt hónapokban a járványhelyzet kezelésére, és Magyarország továbbra is a jobban védekező országok között van: a százezer emberre eső halálozási arány fele az uniós átlagnak.Ajánljuk még

















