magyar egészségügy
Kásler Miklós: Tovább emelkedik az egészségügyi dolgozók bére (Videó)
A Kormány minden idők legnagyobb béremelését hajtja végre az egészségügyi ágazatban. Nagy öröm számomra, hogy miniszterségem alatt került sor erre a korszakalkotó béremelésre – mondta Kásler Miklós az Életközelben legújabb részében, amelyben a béremeléseken túl beszélt az aktuális járványhelyzetről, az oltások fontosságáról, valamint reagált a baloldal támadásaira is.Kásler Miklós: az onkológia fejlődése töretlen Magyarországon
Az onkológia fejlődése töretlen Magyarországon, azonban a daganatos megbetegedések még mindig a legnehezebb betegségnek számítanak a világban – erről az emberi erőforrások minisztere beszélt pénteken, a rákellenes világnap alkalmából. Kásler Miklós a sajtótájékoztatón elmondta: a halálokok felében a keringési, 26 százalékában a daganatos megbetegedések játszanak szerepet.Tömegesen záratná be a kórházakat a baloldal (Videó)
Komáromi Zoltán, a baloldal egészségpolitikusa nemrég kórház- és osztálybezárásokat ígért, ha hatalomra kerülne a baloldal. Most párttársa, a DK-s László Imre is azt nyilatkozta: kevesebb kórház is elég lenne Magyarországon. Eközben Márki-Zay Péter, a baloldal jelöltje veszélyes egészségügyi elképzeléseit ismerteti folyamatosan a közvéleménnyel, fűszoknyás felszolgáló lányokkal és indiai szemműtétekkel. És persze vizitdíjjal, kórházi napidíjjal, magánosítással – vagyis fizetős egészségügyi ellátással.Kórházakat záratna be Márki-Zay Péter
Márki-Zay Péter egy tavaly őszi interjúban arról beszélt, ha ő hozná a döntéseket miniszterelnökként, a vidéki településeken a sürgősségi és a szülészeti ellátást is megszüntetné. A baloldal miniszterelnök-jelöltje nemrég azzal kezdte el hadjáratát az egészségügy ellen, hogy azt fizetőssé tenné, pont úgy, ahogy tanára, Gyurcsány Ferenc tette akkoriban.Kásler Miklós: 2010-hez képest kétszeresére nőtt az egészségügy támogatása
Az egészségügy támogatása kétszeresére nőtt 2010-hez képest, és azóta nagyszabású fejlesztések indultak – mondta az emberi erőforrások minisztere a Polgári Orvoskör tagjainak tartott előadásában csütörtökön, Budapesten.A Magyar Honvédség tovább növeli a katonák létszámát a kórházakban
A Magyar Honvédség tovább növeli a katonák létszámát a kórházakban, hogy a meghosszabbított oltási akcióhéten segítsenek a koronavírus-járvány elleni védekezésben – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.Kásler Miklós: megjelent a fejlődésneurológiáról és a neuroterápiáról készült új szakmai irányelv
Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének jóváhagyásával megjelent a fejlődésneurológiáról és a neuroterápiáról című egészségügyi szakmai irányelv. A szakmai irányelvet az Egészségügyi Szakmai Kollégium csecsemő- és gyermekgyógyászati tagozata készítette a neonatológia, mozgásterápia, fizioterápia, neurológia, szemészet, fül-orr-gégészet, valamint a traumatológia és kézsebészeti tagozat közreműködésével.Újabb korrupt orvost buktatott le a Nemzeti Védelmi Szolgálat
Annak ellenére buknak le időnként egészségügyi dolgozók, hogy tudják, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) folyamatosan monitorozza a korrupciós hajlandóságot, amihez titkosszolgálati módszereket és eszközöket is bevethetnek. A legfrissebb ügy Vas megyében kezdődött, ahol az orvos több alkalommal is pénzt kért az egészségügyi intézményben elhelyezett, ápolása alatt álló betegek hozzátartozóitól.További kedvező változások jönnek az egészségügyi finanszírozásban
További kedvező változásokat eredményez az egészségügyi finanszírozás rendszerében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által kidolgozott új rendelet – tájékoztatott a szaktárca. A beszámoló szerint a jövőben lehetővé válik a kiterjedten gyógyszerrezisztens betegségek napidíjjal történő finanszírozása. Mint írták: ennek azért van jelentősége, mert e betegségek terápiája akár kétszáz napig is elhúzódhat.Ajánljuk még

















