magyar gárda
Kísért a múlt: Jakab Péter pár éve még gárdamellényben tetszelgett
A Jobbik letagadhatja a múltját, de az folyamatosan kísérteni fogja. Bár a párt elnöke ma már tagadja, hogy egykoron köze lett volna a cigányellenes, antiszemita szervezethez, a Kontra birtokába jutott információk teljesen más megvilágításba helyezik a történetet.Vona szégyelli korábbi önmagát, de semmit sem bánt meg
A Magyar Gárdáról és saját politikai pályafutásáról, valamint távlati terveiről vallott Vona Gábor a Blikknek, amely alkalomból számos furcsa megállapítást tett. Egyrészt a paramilitáris gárda múltját igyekezett kicsit tisztára sikálni, kifejtve: valójában nem volt szélsőjobbos gyülekezet, csak nem szűrték meg eléggé a jelentkezőket. Saját magával kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: nagyon sok mindent szégyell, de semmit sem bánt meg.Bemutatkozott a Magyar Gárda kistestvére Szegeden
Bemutatkozott a Nemzeti Légió szombaton Szegeden; a szervezet rendezvényét békés ellendemonstrációk kísérték.Törökszentmiklós – Műbalhéval akar az országos politikai szintre visszakapaszkodni Toroczkai
Helybenhagyta kedden reggel a Szolnoki Törvényszék azt a korábbi határozatot, amely megtiltja a Toroczkai László gründolta, este hétkor kezdődő demonstráció résztvevőinek, hogy Törökszentmiklóson masírozzanak, a bíróság ugyanakkor a korábbi végzéshez hasonlóan engedélyt adott olyan rendezvény lebonyolítására, amely kizárólag a Kossuth térre szól – értesült a PestiSrácok.hu. Információink szerint a rendőrség abban érdekelt, hogy ne éleződjön tovább napközben a Toroczkaiék és az erődemonstráció miatt tiltakozók – mások mellett roma jogvédő szervezetek – közötti feszültség, a helyzet azonban képlékeny. Bár Toroczkaiék a Mi Hazánk Mozgalom nevében szervezik az esti erődemonstrációt, a napokban mégis hirtelen össze tudták rántani a Magyar Gárda utódját, a Nemzeti Légiót; a félkatonai szervezet törökszentmiklósi megjelenése természetesen összehozta az ellendrukkereket is. Toroczkai László láthatóan az egész pályás letámadás taktikáját választotta: egyszerre tud híveket és szavazatokat elszipkázni a Jobbiktól, üthet egyet a kormányon, mivel akciójának nemzetközi megítélése nyilván az lesz, hogy lám, lám, Magyarországon megint "bakancsos kopaszok vonulnak fel" a "cigánybűnözők" ellen, ezzel pedig a balliberálisok felé is kegyet gyakorol, mivel ők ebben potenciált fognak látni, és azzal bizonyára élni is fognak. És ne feledjük: mindez az EP-kampány hajrájában, az osztrák kormány felrobbantásának még alig oszladozó füstjében történik.Hova lett a nemzeti radikalizmus? - Nagy Ervin és Pilhál Tamás a Tegnapi történelemben
A „valódi” Jobbik nemzeti radikalizmust képviselt és a Fidesz mellett képzelte el az útját. De 2006-ban volt egy váltás, Vona Gábor került a párt élére és elindult egy olyan átalakítása a pártnak, amit az egykori alapítók – köztük én – nem tudtunk morálisan vállalni - erről beszélt Nagy Ervin a Tegnapi történelem hétfői adásában.Így kért 300 ezer kopogtatócédulát a cigányoktól Vona Gábor! - Megszólalt a titkos találkozó tanúja (videó!)
Megszólalt a PestiSrácok.hu-nak a Vona Gábor és Sárközi Antal "Bandi" dunántúli cigányvajda 2009-es titkos találkozójának egyetlen szem- és fültanúja, Horváth Gyula, ismert győri adószakértő, aki videóstábunknak nyilatkozva a vajda minden szavát megerősítette. Mint emlékezetes, a köztiszteletben álló, néhai Sárközi Antal egy videófelvételt hagyott hátra, amely szerint Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda cigányellenes provokációinak csúcspontján találkozót kezdeményezett vele, amelyen 300 ezer kopogtatócédulát kért a dunántúli cigányságtól. Vona továbbra sem hajlandó válaszolni a PestiSrácok.hu kérdéseire.A gárdamellény másik oldala: 300 ezer roma ajánlószelvényért kuncsorgott Vona Gábor! (videóval)
Döntő vallomások kerültek a PestiSrácok.hu birtokába, amelyek azt igazolják, hogy Vona Gábor a Jobbik cigányellenességének csúcspontján, a 2010-es választásokat megelőzően személyesen próbált meg szert tenni 300 ezer kopogtatócédulára a már elhunyt Sárközi Antal "Bandi" dunántúli cigányvajdával és tanácsadójával folytatott titkos budapesti megbeszélésén. Az ügy a bulvárlapokban - puszta vádként - már 2012-ben napvilágot látott, ám bizonyítékok hiányában gyorsan elhalt a botrány. Vona Gábort tegnap a Blaha Lujza téri aluljáróban próbáltuk faggatni a vajdával történt találkozójáról, de a kérdést meg sem hallgatva azt közölte, hogy ő csak a bíróságon hajlandó reagálni portálunk felvetéseire.A cukisodó Vona megtagadta a Magyar Gárdát, de a pártja nem
Alig két nappal azután, hogy Vona Gábor a Spinoza Házban, a balliberális "elit" otthonában azt állította, hogy már nincs is meg a gárdista mellénye, és a Jobbik már nem azonosul a Magyar Gárdával, a Hatvan Online írta meg, hogy szombaton Sneider Tamás, a Jobbik – a pályáját szkinhedként kezdő – alelnöke és Lukács László, a párt országgyűlési képviselője együtt ünnepelt Kónyi-Kiss Botonddal, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnökével és Mészáros Istvánnal, az Új Magyar Gárda főkapitányával.Ajánljuk még