Pesti Srácok

A gárdamellény másik oldala: 300 ezer roma ajánlószelvényért kuncsorgott Vona Gábor! (videóval)

Döntő vallomások kerültek a PestiSrácok.hu birtokába, amelyek azt igazolják, hogy Vona Gábor a Jobbik cigányellenességének csúcspontján, a 2010-es választásokat megelőzően személyesen próbált meg szert tenni 300 ezer kopogtatócédulára a már elhunyt Sárközi Antal "Bandi" dunántúli cigányvajdával és tanácsadójával folytatott titkos budapesti megbeszélésén. Az ügy a bulvárlapokban - puszta vádként - már 2012-ben napvilágot látott, ám bizonyítékok hiányában gyorsan elhalt a botrány. Vona Gábort tegnap a Blaha Lujza téri aluljáróban próbáltuk faggatni a vajdával történt találkozójáról, de a kérdést meg sem hallgatva azt közölte, hogy ő csak a bíróságon hajlandó reagálni portálunk felvetéseire.

Sárközi Antal "Bandi" az elmúlt évtizedek egyik legmegbecsültebb roma vezetője volt, annak idején Fábry Sándor is a leghitelesebb cigányként hívta meg showműsorába. A köztiszteletben álló, szerény körülmények között élő, 2014 őszén elhunyt győri vajda szava szentírás volt a dunántúli romák körében. Annak idején ő rántotta le a leplet a sokak szemében szélhámos "országos vajda" Kállai Csabáról.

Hogy az akkoriban a Magyar Gárda élén a magyarországi cigányságot fenyegető és provokáló Vona Gábor Jobbik-elnök furcsa alkut akart kötni a romákkal, már 2012-ben megpendítette egy küldött a Magyarországi Cigányok Országos Pártja alakuló ülésén. Az ügyről többek között az Új Ász című, már megszűnt bulvárlap számolt be, lejegyezve, hogy a felszólaló szerint a 2010-es kampánya előtt Vona találkozót kezdeményezett Sárközi Antal vajdával, hogy háromszázezer választási ajánlószelvényt kérjen a romáktól, amit majd a parlamentbe jutásuk után fog "meghálálni."

Már akkor elhangzott, hogy Vona egy győri gárdistán keresztül vette fel a kapcsolatot a vajdával, ezután került sor egy budai találkozóra, amire a vajda - nem tudva a megbeszélés célját - azért ment el tanácsadójával, hogy rendezze a gárdisták és a győri romák között kialakult, pattanásig feszült, tettlegességtől sem mentes helyzetet.

PestiSracok facebook image

Az Új Ász 2012. tavaszán ezt írta:

Halála előtt tálalt ki a vajda

Komolyabb bizonyítékok hiányában akkor elhalt az ügy. Ám a köztiszteletben álló Sárközi Antal "Bandi" vajdát még sokáig bánthatta a Vona Gábor-féle presszió, hiszen nem sokkal halála előtt egy ismerősének a fent látható videónyilatkozatot adta. A felvételből az is kiderül, hogy a pontosan körülírt budai találkozóra röviddel Marian Cozma válogatott kézilabdajátékos 2009-es meggyilkolása után került sor. Ez a videó jutott most el - más, a Jobbik sajtóosztályának válaszáig még visszatartott bizonyítékokkal együtt - a PestiSrácok.hu szerkesztőségéhez.

Jellemző a jobbikosok farizeusságára, hogy a pártközeli Kuruc.info portálon a "Minden cigányvezető bűnöző" című uszító cikkükben 2008-ban Sárközi Antalt és családját is maffiózónak titulálták. Úgy látszik, ez a pártálláspont sem gátolta meg Vonát abban, hogy a szükségtől vezérelve találkozót kezdeményezzen a vajdával.

A PestiSrácok.hu stábja csütörtökön Vona Gábor a fővárosi Blaha Lujza téri aluljáróban tartott "utcafórumán" igyekezett megkérdezni a pártelnöktől: találkozott-e a vajdával, miről beszéltek és miről állapodtak meg, ám Vona kijelentette: portálunkkal csak a bíróságon hajlandó szóba állni. Alábbi kérdéseinket ezért a sajtóosztálynak tettük fel, válaszukat továbbra is várjuk:

  • Találkozott-e Vona Gábor a 2010-es választás kampányában, vagy azelőtt Sárközi Antal győri cigányvajdával?
  • Miért kezdeményezte a találkozót és miről esett szó azon?
  • Miről állapodtak meg Sárközi Antallal?
  • További kérdésünk, hogy az akkoriban a Jobbik által még vállalt, Vona Gábor által irányított Magyar Gárda szellemisége és céljai a Pártelnök Úr szerint összeegyeztethetőek-e roma szavazatok vagy ajánlások megvásárlásával, kikényszerítésével?

PESTISRÁCOK.HU -

A Blaha Lujza téri videót készítette: Szecskó Petra és Szerencsés Márton Dániel/PS