magyar gazdaság
Varga Mihály: az erősödő háborús konfliktusok és a szankciók hatásait sikerült tompítani
Az erősödő háborús konfliktusok és a szankciók hatásait sikerült tompítani, így a magyar gazdaság a tavalyi harmadik negyedévben már 0,8 százalékkal növekedett, a negyedik negyedévben pedig tartotta az előző évi negyedévi teljesítményét – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán, Facebook-üzenetben, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavalyi évre vonatkozó GDP-adataira reagálva.Nagy Márton: a kormány célja 2024-ben a gazdaság helyreállítása
A kormány célja 2024-ben a gazdaság helyreállítása; ez azt jelenti, hogy 4 százalékos gazdasági növekedést szeretnének elérni – mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden, Budapesten, sajtótájékoztatón. Nagy Márton kiemelte, hogy ennek három kulcseleme van: a fogyasztás, illetve a belső kereslet által vezérelt szektorok termelésének és a beruházásoknak a helyreállítása, valamint a munkaerőpiaci aktivitási ráta növelésén keresztül a gazdaság élénkítése.Csökkenő inflációra, gazdasági növekedésre számít a pénzügyminiszter 2024-ben
Folytatódhat az infláció csökkenése, a magyar gazdaság jelentős növekedéssel zárhatja az évet, a kormány pedig továbbra is az egyensúly fenntartására törekszik – mondta a Demokrata hetilap szerdai számában megjelent interjúban a pénzügyminiszter. Varga Mihály úgy látja, hogy a lakosság az infláció megugrását látva gyorsan alkalmazkodott a helyzethez, hamar visszafogta a fogyasztását, ezzel jelentős mértékben járult hozzá a pénzromlás csökkentéséhez. A kormány közben beszállt a monetáris politika alakításába, hogy segíthesse a rendkívüli helyzet enyhítését, és néhány hónapja a gazdasági élénkülés jelei is látszanak, így 2024-ben a megkezdett munka folytatása a legfontosabb. A miniszter éves szinten 5,2 százalékos árváltozással és a fogyasztás ismételt növekedésével számol, és szerinte ma már az sem kétséges, hogy a magyar gazdaság idén növekedni fog.Varga Mihály: folytatni kell a fegyelmezett fiskális politikát
Józan, mértékletes és fegyelmezett politikára van szükség, így idén is folytatni kell a fegyelmezett fiskális politikát. A cél az, hogy 5 százalék környékén legyen az éves átlagos infláció – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az iCon gazdaságpolitikai konferencián, szombaton, Sopronban.Varga Mihály reméli, hogy Karácsony idén már hajlandó lesz befizetni a közterheket
Példátlannak nevezte a pénzügyminiszter a Világgazdaság online kiadásában szombaton megjelent interjújában, hogy miközben a főváros polgárai és vállalkozásai eleget tesznek az adózási előírásoknak, addig a főpolgármester fittyet hány azokra. Varga Mihály arról is beszélt: idén 5,2 százalék lehet az éves infláció, az államadósság 21 százalékát a lakosság finanszírozza.Equilor: a magyar gazdaság érdemi növekedést mutathat fel az idén
A magyar gazdaság érdemi növekedést mutathat fel az idén, az Equilor Befektetési Zrt. elemzői szerint 3,2 százalékkal bővülhet a GDP. Az Equilor elemzői csütörtökön Budapesten háttérbeszélgetésen elmondták: a csökkenő kamatszint, a befolyó uniós források és a működőtőke-beáramlással felfutó magánberuházások segítik a növekedést. Emellett megindulhat a belső kereslet, mivel a fogyasztást az emelkedő reálbérek egyre jobban támogathatják.A DK szerint csak Gyurcsányné állíthatja meg a gazdaság további hanyatlását
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint csak a Dobrev Klára EP-képviselő vezette árnyékkormány szociáldemokrata fordulata állíthatja meg a magyar gazdaság további hanyatlását a kormányváltás után – ismertette a párt álláspontját a DK szóvivője szerdai, online sajtótájékoztatóján. Barkóczi Balázs azt mondta, hogy a KSH és az Eurostat lesújtó híreket közölt a magyar gazdaság "válságos állapotáról".Varga Mihály: a nyertes magyar vállalatok jelentik a kitörést a duális gazdaság csapdájából
A nyertes magyar tulajdonú vállalatok jelentik a kitörést Magyarországnak a duális gazdaság csapdájából – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásában.Ajánljuk még