magyar gazdaság
Varga Mihály: növelni kell Magyarország önellátását
A kormány azon dolgozik, hogy egyre több területen növelje Magyarország önellátását, és tovább csökkentse a külső kitettségét – mondta a pénzügyminiszter a Somogy vármegyei Csákányban pénteken.Négy százalékkal is növekedhet jövőre a GDP
A kormány elküldte az Európai Bizottságnak a konvergenciaprogamot, amelyet minden évben szokás szerint április 30-ig kell teljesítene. A dokumentum azért is lényeges, mivel a Pénzügyminisztériumnak a középtávú terveket is be kell mutatnia, hogy pontosan milyen államháztartási és makrogazdasági folyamatokkal tervez a következő években. A dokumentum szerint a magyar gazdaság a veszélyes nemzetközi környezetben is elkerüli a recessziót. 2023 egészében 1,5, jövőre 4 százalékkal növelheti teljesítményét. A szaktárca azzal számol, hogy az infláció csökkenése az év második felében felgyorsul, amely az év végén egy számjegyű, jövőre pedig 6 százalék lehet átlagosan.Századvég: visszafogott gazdasági bővülés jellemezheti az idei évet
A magyar gazdaság teljesítménye 2022-ben 4,6 százalékkal nőtt, míg becsléseik szerint 2023-ban 0,6, 2024-ben pedig 3,4 százalékkal bővülhet – írja a Századvég szerdán közreadott elemzésében. Mint hozzáteszik, korábbi, 2022. decemberi előrejelzésük óta a növekedési várakozásukat ugyanakkor lefelé módosították, mivel „lefelé mutató kockázatnak tekinthető a visszaeső kiskereskedelmi forgalom, az EU források körüli bizonytalanságok és a magas kamatkörnyezet miatt visszaeső beruházások”.Varga Mihály: a magyar bankrendszer erős és működőképes
Varga Mihály közösségi oldalán jelentette ki, hogy a magyar bankrendszer a romló nemzetközi környezetben is erős és működőképes. A pénzügyminiszter öt pontban támasztotta alá kijelentését.Portfolio: nagyot megy idén a forint, jelenleg semmi esélye a forint támadóinak
Időnként próbálkoznak a magyar deviza ellen pozíciókat felvenni a befektetők, azonban a jelenlegi kamatszintek mellett továbbra is öngyilkosság ezeket hosszú ideig fenntartani – írja elemzésében a Portfolio. Mint hozzáteszik, a forint eddig 2023 egyik legjobban teljesítő devizájának tűnik.A negyedik negyedévben 0,4 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye
A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2022 negyedik negyedévében 0,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – erősítette meg csütörtökön második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Varga Mihály: uniós átlag feletti a magyar gazdasági növekedés
Továbbra is uniós átlag feletti a magyar gazdasági növekedés – írta Varga Mihály a Facebook-oldalán. A tárcavezető kiemelte: Magyarország annak ellenére ért el ezt, hogy továbbra sem jutott hozzá a neki járó helyreállítási forrásokhoz.Nagy Márton vezetésével megalakult a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma
Megalakult és megtartotta ma első ülését a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma, amely a kormány gazdaságpolitikai tanácsadó, konzultatív testületeként fog működni. A Fórum üléseire negyedéves rendszerességgel kerül sor.Nagy Márton jó híreket jelentett be a magyar gazdaságot illetően
Az eredmények be fognak érni, a következő hónapokban látni lehet majd, hogy az infláció csökken, a gazdaság pedig elkerüli a recessziót. Idén 1,5 százalékkal, jövőre pedig 4 százalék fölött nőhet a gazdaság – jelentette ki a gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Ajánljuk még