magyar honvédség
2023 év végére új katonai bázis épülhet Gyulafirátót közelében (képek és videó!)
Az MH Bakony Harckiképző Központ parancsnoka a Gyulafirátót közelében újonnan megépülő katonai bázisról is említést tett egy rendezvényen. A lakosság teljeskörű tájékoztatása érdekében Benkő Tibor honvédelmi miniszter április 1-jén a térség érintett vezetőivel szűk körben találkozott, mivel a járványhelyzet még nem teszi lehetővé a nagyobb létszámú találkozók megtartását – írja a honvedelem.hu.Megkezdték a munkát a Magyar Honvédség oltóbuszai
Megkezdték a munkát – egyelőre tesztüzemben – a Magyar Honvédség oltóbuszai – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az országos oltási munkacsoport vezetőjeként szombaton, a közmédiának. A buszokon naponta akár 150 főt is beolthatnak, de a pontos kapacitásukat a tesztüzem végén határozzák majd meg.Folyamatosan zajlik a közoktatási intézmények fertőtlenítése
A Biológiai Mentesítő Csoport ózongenerátorral és hidegködképző eszközzel mentesítette a csoportszobákat, a folyosókat, a közös helyiségeket, valamint a vizesblokkokat a letkési óvodában – olvasható a honvedelem.hu oldalán a több helyszínen is zajló közoktatási intézmények fertőtlenítéséről.Százharminc milliárd forintos hitelt kap kedvező feltételekkel hazánk haderőfejlesztésre
Kedvező finanszírozási feltételekkel kötött megállapodást Magyarország a haderő fejlesztésére: 348,5 millió euró, azaz mintegy 130 milliárd forintnyi forrást biztosít az ország harci-védelmi képességének növeléséhez az Export Credit Norway (ECN) és a Norwegian Export Credit Guarantee Agency (GIEK) – jelentette be szerdán a Pénzügyminisztérium (PM).Németh Szilárd: oltóbuszokkal is részt vesz a honvédség a védekezésben
Oltással állítható meg a koronavírus-járvány, az átoltottság jelentheti a megoldást, a Magyar Honvédség oltóbuszokkal vesz részt ebben a programban – közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Szolnokon. Németh Szilárd, az MH Béketámogató Kiképző Központban levő oltóbusznál, a határra induló katonák oltása közben tartott sajtótájékoztatón elmondta: az oltóbuszok február végén készültek el, és öt áll rendelkezésre. Az oltóbuszok első állomása Szolnok.NATO-finanszírozással új katonai tábor épül Gyulafirátót határában
A NATO finanszírozásában új katonai tábor épül a Veszprém megyei Gyulafirátót határában – írta szerdai számában a Magyar Hírlap.A világ legfejlettebb radarjai védhetik a magyar légteret
Lezárult a decemberben indított radarvásárlási projekt. A beszerzés keretén belül a kormány a világ legmodernebb radarrendszerével szerelheti fel a Magyar Honvédséget. A decemberben bejelentett radarbeszerzés további részleteiről tájékoztatta az Indexet a külföldi partnerekkel nyírségi helyszínbejáráson lévő Maróth Gáspár védelmi beszerzésekért felelős kormánybiztos.A Magyar Honvédség parancsnokával folytatott megbeszélést a köztársasági elnök
Áder János köztársasági elnök, a honvédség főparancsnoka szerdán hivatalában fogadta Korom Ferencet, a Magyar Honvédség parancsnokát. A mintegy másfél órán át tartó megbeszélésüket követően a Sándor-palota Tükör-termében tartott sajtótájékoztatón Korom Ferenc azt mondta: a köztársasági elnök felkérésére adott helyzetjelentést a Magyar Honvédség helyzetéről, a honvédelmi és haderőfejlesztési programról, valamint a katonák pandémiás helyzettel összefüggésben végrehajtott feladatairól.Benkő Tibor: Hamarosan kezdődhet a katonák beoltása
Hamarosan kezdődhet a katonák beoltása – jelentette be a honvédelmi miniszter. A Honvédelmi Minisztérium Facebook-oldalán szerdán közzétett videóban Benkő Tibor részletesen beszámolt a tárca oltási protokolljáról. Kiemelte: a koronavírus-járvány elleni védekezésben fontos mérföldkőhöz az ország. Az elérhető és engedélyezett vakcinákkal az egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók beoltását követően – az operatív törzs által meghatározott oltási ütemterv szerint – hamarosan megkezdődik a Magyar Honvédség (MH) és a Honvédelmi Minisztérium (HM) dolgozóinak beoltása is.Ajánljuk még

















