magyar idők
Szikszai: befejezzük a média-rendszerváltást, a PestiSrácokkal verjük le a Gyárfás-emblémát
Szikszai Péterrel, az Echo TV vezérigazgató-helyettesével készített interjút a Magyar Idők, amelyben szó esett a csatorna leköltözéséről, mégpedig az egykori Nap TV épületébe. Szikszai szerint az új Echo Televízió lehet a régi Hír TV, azonban mégis más műfajú csatornát igyekeznek létrehozni, amely célja az események hátterének megvilágítása, elemzése lesz, rengeteg véleményműsorral tarkítva azt. Az igazgató-helyettes megígérte, bár lesznek változások, a homoszexuálisok házasodása mellett továbbra sem fognak kampányolni, és Soros György filantróp énjét sem fogják kidomborítani.Gulyás Gergely: a Fidesz hiába sikeres, ma mégsem elég vonzó a fiataloknak
A Fidesz hiába sikeres, ma mégsem elég vonzó a fiatalok számára, ami ki is jelöli az egyik legnagyobb aktuális feladatunkat – mondta a Magyar Időknekadott interjújában Gulyás Gergely. A párt alelnöke arra is rámutatott, a plakáttörvény szigorításával az ellenzéki kritikákra is válaszolnának. De beszélt a pártdiktatúra titkosszolgálati- és ügynökaktáinak végső rendezésének lehetőségeiről, a nemzeti konzultáció körül felmerülő kérdésekről is.Pilhál György is otthagyja a Magyar Nemzetet
Ma jelent meg utoljára a Pilhál György által jegyzett Tollhegyen rovat a Magyar Nemzetben – értesült a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, a publicista napi tárcarovata a jövő héttől már a Magyar Időkben jelentkezik, ám nem Tollhegyen név alatt.Egyre több pénzmosást leplez le a NAV
Hat hónap alatt csaknem 4500 pénzmosás gyanújára utaló bejelentést tettek a hazai banki és más szolgáltatók a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kötelékében működő pénzmosás elleni információs irodához, 15 százalékkal többet, mint 2015 első felében - írta a Magyar Idők csütörtöki számában a részleg összefoglalójára hivatkozva.Új főszerkesztője lett a Magyar Időknek
Tartalomfejlesztési igazgatóságot hozott létre a Mediaworks; ez a cég által kiadott médiatermékek irányítását és felügyeletét látja majd el - írja az inforadio. hu.A Népszabadság miatt a Magyar Időknél akciózott Szabó Tímea és a Párbeszéd Magyarországért
"Itt számolják fel a sajtószabadságot", "A sajtószabadság nem eladó" - ilyen és ehhez hasonló feliratokkal plakátolták tele a Magyar Idők bejáratát a Párbeszéd Magyarország aktivistái, akik Szabó Tímea társelnök vezetésével ma a napilap szerkesztőségénél tiltakoztak amiatt, hogy az Opimus Press Zrt. szerezte meg a Népszabadságot kiadó Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100 százalékát.Ajánljuk még