magyar kétfarkú kutya párt
800 ezer helyett csak 100 ezres büntetést kap a Kétfarkú Kutya Párt
A Kúria szerint is sérti a rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét a Magyar Kétfarkú Kutya Párt "Szavazz érvénytelenül!" mobiltelefonos applikációja, de nem sérti a szavazás titkosságát. A bíróság ezzel a döntésével megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát az ügyben és a pártra az NVB által kirótt nyolcszázezer forintos bírságot százezer forintra mérsékelte. A Kúria, még a népszavazás előtt, ugyancsak az applikáció miatt benyújtott kifogás ügyében már egy hete megállapította, hogy az applikáció nem sérti a szavazás titkosságát, de akkor még - mivel abban az eljárásban még nem szabott ki bírságot az NVB - erről nem dönthetett.Ellenzéki összefogáshoz vezetett a Népszabadság felfüggesztése
Eljött az idő, hogy ne az számítson, ami szétválaszt – írják az ellenzéki pártok közös közleményükben, amelyben október 23-ára közös demonstrációt hirdettek meg, többek közt a Népszabadság „kivégzése” miatt. A DK közleményében arról ír, a Népszabadság után a kormány úgy szabályozná az óriásplakátok piacát is, hogy ezen a platformon se jelenhessen meg a kormányéval ellentétes vélemény. A Kétfarkú Kutya Párt eközben elkésztette a Népszabadság kormánypárti verzióját, amely arról tájékoztat, gazdasági okok miatt megszűnhet a Klub Rádió is.„Szégyenfoltjai vagytok a hazának” - Kiskorúakkal plakátoltat a Kétfarkú Kutyapárt
Szeptember 18-án az ország szinte minden nagyobb városát egyszerre borították be a Kétfarkú Kutyapárt népszavazást kifigurázó plakátjai. Veszprémben és Tapolcán tizenéves fiatalokat, mondhatni gyerekeket láttak a város több pontján, hónuk alatt plakátokkal, kezükben csirizes vödörrel. Tapolcán sikerült lencsevégre is kapni a helyiek szerint 13-15 éves gyerekeket. Egy magyar rendőr közben kikelt magából a közösségi portálon, a párt hivatalos oldalán, amiért egyesektől ez a köszönet a több ezer egyenruhásnak, akik hónapok óta, a családjuktól távol védik a határokat.Elárasztja plakátjaival az országot a Kétfarkú Kutya Párt
Nem egészen egy hét alatt 15 millió forintot gyűjtött össze a kvótaellenes népszavazás ellenkampányára a Magyar Kétfarkú Kutya Párt - írja a NOL. A párt ötszáz óriásplakátot és több százezer falragaszt tervez kihelyezni. Hangsúlyozták, el kell menni szavazni, és érvénytelenül kell voksolni, mert hülye kérdésre nincs jó válasz.Ajánljuk még












