magyar kézilabda szövetség
A HVG annyival söpörte le a világklasszis kézisek levelét, hogy nem áll módjukban közölni
A HVG az olimpia alakalmából egy összeállítást közölt a magyar sportszövetségekről. Persze nem azért, hogy bemutassa azok tevékenységét, sokkal inkább azzal a céllal, hogy fideszezzen egy kiadósat, az általuk fölöslegesnek tartott sporttámogatások megkérdőjelezésével. Amikor azonban a kézilabda-szövetség számonkérte a szerkesztőség lekezelő stílusát, megtagadták, hogy helyt adjanak a megkeresésnek.A magyar kézilabda mélyrepüléséről hazudott a HVG, a cáfolatot nem merik közölni – Világsztár játékosaink és edzőik reagáltak
Ismerősen somolygós, szarmagyarkodós cikket jelentetett meg nemrégiben a HVG azon hazai igények kielégítése céljából, hogy a magyar sportsikerektől ideológiai okokból fanyalgó kisebbségnek is meglegyen a napi betevő gyűlölködnivalója. Az írás a sportágakon keresztül igyekszik jobboldali politikusokat támadni: így járt többek között Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, aki a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke is. Bár a szakág koránt sincs "mélyrepülésben", sőt, a sportág teljes spektrumában fejlődést mutat, és az eredmények is folyamatosan javulnak mind a nőknél, mind a férfiaknál, a felnőttek, az utánpótlás, a terem- és a strandkézilabda területén egyaránt, a HVG a Szövetség reakcióját már nem volt hajlandó közölni. A mulasztást ezúton portálunk pótolja...Elhunyt Gróz János kézilabdaedző
Koronavírusos megbetegedés következtében, negyvenkilenc éves korában elhunyt Gróz János, a magyar női strandkézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.Zavaros pénzügyek a szombathelyi kézilabda-akadémia háza táján?
Több olyan embert is fizethettek rendszeresen taoból, tehát közpénzből, sportmunkatársként a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémiánál, akinek nem igazán van köze a sporthoz. Éveken át kapott taoból fizetést például az akadémia vezetőjének, Pődör Zoltánnak a felesége, de TV2-exriporter, kamionsofőr és Czeglédy egyik legjobb barátja is – tudta meg a PestiSrácok azokból az adatokból, dokumentumokból, amelyeket közérdekű adatigénylésre kaptunk meg a Magyar Kézilabda Szövetségtől. Korábban már írtunk arról, hogy több furcsaságot is találtunk az SZKKA működése körül, amelynek egyik munkatársát nemrég rajtakapták, hogy fotózza az öltöző ablakán át a fiatalkorú lányokat, ezért kirúgták és feljelentést is tettek a történek miatt. Nem ez az első nyomozás a klub munkatársai körül, hiszen az SZKKA két korábbi alkalmazottja, B. Roland edző és N. Tibor szertáros, akiket szintén taoból fizettek, konkrétan a Czeglédy-ügy vádlottjai. Furcsa, hogy amikor éppen egy szép nagy vajtömeg olvadozik Pődör Zoltán fején, ahelyett, hogy lapítanának, éppen azért megy a harc, hogy bevehessék magukat a Haladás Sportkomplexumába – tudják, annak a Haladásnak a csarnokába, amely egyesületből Pődör anno kilopta a kézilabda-szakosztályt. Ungár Péter, a Szombathelyre teleportált LMP-s aranyifjú és lapja oltári cirkuszt csapott, amiért Pődörék nem edzhetnek annyit, amennyit szeretnének a Haladás sportkomplexumában, ráadásul ezért képesek az illetékes Nemény András polgármester helyett Hende Csaba országgyűlési képviselőt és Kocsis Mátét, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökét számonkérni és pofátlanul támadni.Magyarország rendezheti a 2027-es női kézilabda-világbajnokságot
Magyarország rendezheti a 2027-es, olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságot – döntött kairói ülésén a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) tanácsa. A hírt a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) közölte pénteken délelőtt Facebook-oldalán. A harminckét csapatos tornára a tervek szerint Budapesten, Debrecenben, Győrben és Tatabányán kerül sor.Kézilabda-világbajnokságot rendezne Magyarország
Magyarország jelezte szándékát a 2025-ös és a 2027-es férfi, valamint a 2027-es női kézilabda-világbajnokság megrendezésére. A nemzetközi szövetség (IHF) honlapjának híradása szerint a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) mindhárom eseményre önállóan adott be szándéknyilatkozatot. A tornák helyszíneinek kijelölése februárban várható.Rémhírekkel készül a haladó sajtó a 2022-es kézilabda EB-re
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) döbbenten áll a 2022-es Eb-vel kapcsolatos hamis sajtókampány és az olvasók megtévesztése előtt, hiszen a sajtóban megjelent állításokkal ellentétben Kocsis Máté MKSZ-elnök soha nem említett még csak becslést sem az Eb-re épülő budapesti multifunkcionális csarnokkal kapcsolatban.Ajánljuk még