magyar-kínai kapcsolatok
Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban – Kemény üzenetek Hszi Csin-ping és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatóján (VISSZANÉZHETŐ)
Több fontos üzenet is elhangzott Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök közös sajtótájékoztatóján, ahol bejelentették, hogy a két ország stratégiai partnerségre lépett egymással. Hszi Csin-ping nemcsak azt emelte ki, hogy Kína és Magyarország közt jelenleg a legerősebbek a diplomáciai és gazdasági kapcsolatok, de hangsúlyozta azt is: a két ország a jövőben szilárdan támogatja egymás központi érdekeit. Hozzátette: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az Európai Unióban. Orbán Viktor miniszerelnök ugyanitt arról beszélt, hogy hazánk a XXI. század nyertese akar lenni, ehhez pedig olyan innovatív partnerekre van szüksége, mint Kína."Magyarország továbbra is kész arra, hogy hidat képezzen Kelet és Nyugat között" – így fogadta Sulyok Tamás Hszi Csin-ping kínai államfőt
A budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében fogadta Sulyok Tamás köztársasági elnök Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.Így fogadta a kínai elnököt a magyar kormány
Szerda este érkezett Magyarországra Hszi Csin-ping. A kínai államfőt a miniszterelnökön kívül a kormány több tagja is a helyszínen fogadta, köztük Szijjártó Péter is.Papp Dániel: Magyarország és Kína szövetsége a kultúrák közti harmonikus együttműködés példája
A Magyarország és Kína közötti történelmi szövetség ragyogó példája a kultúrák közötti harmonikus együttműködésnek – mondta Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a Kína és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, szerdán, Budapesten.Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország együtt lép az „arany vízi útra”
Májusban, amikor az Alföldön a virágok és a fű illata betölti a levegőt, Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatást teszek Magyarországon – írta a Magyar Nemzetben megjelent írásában Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke. A keleti óriás vezetője írásában felidézi: történelmi és jelenkori perspektívában is barátságos viszony van a két nép között, ma pedig Magyarország fontos kereskedelmi partner, a kelet-közép-európai régióban a kínai befektetések első számú célországa.A gazdasági együttműködés további fejlesztése lesz az egyik fő témája a kínai elnök magyarországi látogatásának
A magyar–kínai gazdasági együttműködés további fejlesztése lesz az egyik fő témája Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán kezdődő magyarországi látogatásának – közölte a kormányszóvivő kedden, Budapesten az újságírókkal. Vitályos Eszter elmondta: a kínai elnök Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására tesz látogatást Magyarországon május 8. és 10. között.Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
Magyarországnak versenyképessége javítása érdekében szüksége van a kínai kapcsolatokra, a két ország közötti együttműködés erősítésére – mondta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, Budapesten, a Kína–Magyarország Övezet és Út Pragmatikus Együttműködés Tematikus Fórumon. Nagy Márton szerint Magyarország minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy a kínai áruk logisztikai központja legyen, hiszen fekvése kiváló, infrastruktúrája fejlett, a befektetői környezet európai szinten is versenyképes.Sajtóhír: Magyarországra látogat a kínai elnök
Hszi Csin-ping kínai elnök május elején, Franciaország és Szerbia után Magyarországra is eljön – írta a Szabad Európa értesülése alapján az Index.Varga Mihály: szintet léptek a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok
"Az elmúlt évtized munkájával elértük, hogy Magyarország ma már híd szerepet tölt be Európa és Kína gazdasági együttműködésében" - jelentette ki a Pénzügyminisztérium keddi közleménye szerint Varga Mihály, miután Lan Foan kínai pénzügyminiszterrel tárgyalt Pekingben. A magyar tárcavezető kiemelte: Kína mára Magyarország legnagyobb Európán kívüli befektetőjévé és legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált, pénzügyi kapcsolataink folyamatosan erősödnek.Ajánljuk még

















