magyar-kínai kapcsolatok
Megérkezett Budapestre a Shanghai Airlines első járata Kínából
Megérkezett Budapestre péntek reggel a Shanghai Airlines első járata a Sanghaj-Putungi repülőtérről. A járat hetente háromszor közlekedik a két város között. A repülőgép nem sokkal 6 óra előtt szállt le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték.Varga Mihály: Megéri a kínai export európai hídfőjének lenni
Versenyeznek az Európai Unióban azért, hogy melyik tagállam végezhesse el a Kínából érkező áruk vámkezelését, a vetélkedésbe Magyarország is beszállt – erről beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek a lap csütörtöki számában megjelent interjúban.Kína legfontosabb kereskedelmi partnerei vagyunk a térségben
Magyarország és Kína stratégiai partnerségének megerősítése jegyében tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Liu Jen-tung kínai miniszterelnök-helyettes az Országházban szerda délelőtt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.Soha nem volt ilyen jó Kína és Magyarország politikai kapcsolata
Soha nem voltak olyan jók a magyar-kínai politikai kapcsolatok, mint most, és a gazdasági együttműködés is elég szoros a távolság ellenére - jelentette ki Salát Gergely Kína-kutató az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában a kínai és a kelet-közép-európai vezetők rigai csúcstalálkozójával kapcsolatban.Ajánljuk még













