magyar-kínai kapcsolatok
Szijjártó: újabb 17 milliárd forintos beruházást hoz létre a kínai Chervon Auto Miskolcon
A Chervon Auto kínai járműipari vállalat újabb 17 milliárd forintos beruházást hoz Miskolcra, ahol csúcstechnológiás berendezésekkel fém öntvényeket fog előállítani elektromos járművek számára – jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Szijjártó: a magyar modell hatékonyan működik a legnagyobb kihívásokkal szemben is
Szijjártó Péter is felszólalt a kedden megrendezett budapesti pénzügyi csúcstalálkozón. A tárcavezető vitaindító felszólalásában úgy fogalmazott, az elmúlt tizenkét év és azon belül is különösen a tavalyi év teljesítménye bizonyítja, hogy a magyar modell hatékonyan működik a legnagyobb kihívásokkal szemben is.Most először van hazánknak hatalmas kapacitású, állami teherszállító repülőgépe - Itt vannak a részletek!
Magyarország történelme során először rendelkezik szélestörzsű, hatalmas kapacitású és teherbíró képességű, menetrend szerinti forgalomban részt vevő teherszállító repülőgéppel. Ahogyan arról a PestiSrácok is beszámolt, az Airbus A330-200F típusú gép szombat délelőtt kezdte meg kereskedelmi útját, azóta sikeresen landolt a kínai Csengtuban, és mostantól kezdve hetente háromszor fog megfordulni hazánk és Kína között.Kezdetét veszi a kormányzati teherszállító repülőgép kereskedelmi üzemeltetése (Videó!)
Szijjártó Péter szombati bejelentése szerint kezdetét veszi a kormány által a koronavírus-járvány első hullámát követően vásárolt teherszállító repülőgép kereskedelmi üzemeltetése, ennek keretében a WizzAir hetente háromszor fog megfordulni a géppel Magyarország és Kína között. A tárcavezető szerint az új szállítási lehetőség hatalmas versenyelőnyt jelent majd a magyar vállalatok számára.Szijjártó: a kínai cégek számára Magyarország a fő beruházási célpont Közép-Európában
Egyértelmű sikertörténetnek bizonyult a kormány keleti nyitás stratégiája, ami abból is látszik, hogy mára Magyarország lett a kínai vállalatok első számú beruházási célpontja Közép-Európában – jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.A hódmezővásárhelyi polgármester a brüsszeli turné után megüzente Pekingnek: mindent felülvizsgálna
Márki-Zay Péter már most kormányfőnek képzeli magát és üzengetni kezdett. Ezúttal konkrétan "megfenyegette" a világ egyik legnagyobb hatalmát, és arról beszélt, hogy felül fogja vizsgálni a magyar–kínai kapcsolatokat. Értjük mi, hogy mindent meg kell tenni, amit a megbízói követelnek, de Pekinggel talán mégsem kellene kikezdeni.Orbán Viktor: egyre fontosabbá válik a kínai–magyar együttműködés
Az ázsiai országok és vállalatok egyre fontosabb szerepet játszanak a globális gazdaság alakításában. A gazdasági hatalom újraelosztása a szemünk előtt zajlik. Egyre fontosabbá válik a kínai–magyar együttműködés – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök abban a videoüzenetben, amellyel a Kantonban rendezett Kínai Import-Export Vásár megnyitó ünnepségének résztvevőit köszöntette csütörtökön a Miniszterelnöki Sajtóiroda közlése szerint.Hamarosan Magyarországon is gyártják a Sinopharm-vakcinát
Menczer Tamás közösségi oldalán adta hírül, hogy megszületett az együttműködési nyilatkozat, amelynek értelmében Magyarországon is létrehozzák a szükséges kapacitást és infrastruktúrát a Sinopharm-vakcina gyártásához.A kínai külügyminiszter szerint megvetést sem érdemel Karácsony Gergelyék akciója
Még megvetést sem érdemelnek azok a magyar ellenzéki politikusok, akik a Fudan Egyetem Budapestre tervezett campusa közelében átnevezték az utcákat – mondta csütörtökön a kínai külügyminiszter, majd hozzátette: véleménye szerint a politikusok ezzel a lépéssel a Kínát érintő ügyekre szeretnék irányítani a figyelmet, valamint a magyar–kínai együttműködést szeretnék megakadályozni – számolt be az Index.Ajánljuk még

















