Pesti Srácok

Szijjártó: a magyar modell hatékonyan működik a legnagyobb kihívásokkal szemben is

Szijjártó Péter is felszólalt a kedden megrendezett budapesti pénzügyi csúcstalálkozón. A tárcavezető vitaindító felszólalásában úgy fogalmazott, az elmúlt tizenkét év és azon belül is különösen a tavalyi év teljesítménye bizonyítja, hogy a magyar modell hatékonyan működik a legnagyobb kihívásokkal szemben is.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Hungarian Business Leaders Forum 23. pénzügyi csúcstalálkozóján közölte, hogy a kormány a nehézségekre mindig "speciális magyar válaszokat" adott, amelyeket mind belülről, mind kívülről erősen támadtak, ugyanakkor rendre sikeresnek bizonyultak. Beszédében öt fő kihívást vett végig, kezdve a 2008-2009-es pénzügyi válsággal, amelyet követően az ország, szavai szerint szörnyű gazdasági állapotban volt. Mint mondta, az új kormány ez ellen adócsökkentésekkel, széles körű beruházásösztönzési programmal és a keleti nyitás politikájával vette fel a küzdelmet, amely intézkedések közös pontja, hogy "búcsút intettek a képmutatásnak". A migrációs krízis kapcsán kiemelte, hogy a határvédelem szigorítása, a bevándorláspolitika miatt is rendkívül súlyos támadások érték Magyarországot, de a visegrádi államokkal együtt mégis sikerült megakadályozni az európai uniós kötelező kvótarendszer bevezetését.

– vélekedett. Szijjártó Péter ezután a koronavírus-járványról beszélt, illetve a 2021 elején kialakult vakcinahiányról, amikor is a kormány meghozta azt a stratégiai döntést, hogy keleti oltóanyagokkal pörgeti fel az immunizációs kampányt.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. A miniszter az európai intézmények által valaha elkövetett egyik legnagyobb hibának nevezte, hogy politikai kérdést csináltak egyes vakcinák engedélyezéséből. A válság gazdasági aspektusának kezelésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az ellenzék a segély alapú pénzosztás felpörgetésére buzdított hitelből, ami lényegében a munkanélküliség finanszírozása lett volna. A kormány ehelyett a munkanélküliség megelőzésére fordította a forrásokat, s minden idők legnagyobb beruházásösztönzési programját állította össze. A miniszter végezetül a szuverén külpolitikát említette: "bebizonyítottuk, hogy lehetséges egyszerre jó szövetségesekként cselekedni, illetve pragmatikus, civilizált kapcsolatokat fenntartani a tőlünk keletre lévő világgal, például Oroszországgal". Leszögezte, hogy a Kínát és Oroszországot leghangosabban kritizáló országok termelik a legnagyobb nyereséget a velük való együttműködésből. Úgy vélte, hogy alaposan elemezni kellene a nemzetközi szankciópolitika hatásait. A jelenlegi ukrajnai feszültséggel összefüggésben pedig együttműködésre, tárgyalásra szólította fel a szembenálló feleket, mondván, Magyarország és Közép-Európa mindig vesztesként került ki Kelet és Nyugat konfliktusából. Szijjártó Péter kijelentette: amennyiben az emberek az április 3-i választáson ismét bizalmat szavaznak a kormánynak, akkor folytatódni fog az adók és a bürokrácia csökkentésére, a beruházások hazánkba vonzására fókuszáló politika. A Hungarian Business Leaders Forum idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, missziója az ország fenntartható fejlődésének elősegítése. A konferenciasorozat célja szakmai vitát folytatni hazai és nemzetközi szakemberek bevonásával többek közt Európa és Amerika versenyképességéről, globális kihívásairól a politikai és gazdasági változások tükrében.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.