Pesti Srácok

Most először van hazánknak hatalmas kapacitású, állami teherszállító repülőgépe - Itt vannak a részletek!

Most először van hazánknak hatalmas kapacitású, állami teherszállító repülőgépe - Itt vannak a részletek!

Magyarország történelme során először rendelkezik szélestörzsű, hatalmas kapacitású és teherbíró képességű, menetrend szerinti forgalomban részt vevő teherszállító repülőgéppel. Ahogyan arról a PestiSrácok is beszámolt, az Airbus A330-200F típusú gép szombat délelőtt kezdte meg kereskedelmi útját, azóta sikeresen landolt a kínai Csengtuban, és mostantól kezdve hetente háromszor fog megfordulni hazánk és Kína között.

Az Airbus A330-200F típusú szállítógép beszerzéséről a járvány kezdetén döntött a kormány, hogy felgyorsítsa a maszkok, gumikesztyűk, lélegeztetőgépek és egyéb, a védekezéshez elengedhetetlen orvosi kellékek beszerzését. Természetesen a gép megvásárlása után a baloldali kórus azonnal előadta Túl drága, sosem térül meg című kissé hamis kantátáját, azonban ismét mellé lőttek. A járványkezeléshez szükséges eszközök beszerzését és a vakcinaszállítmányok lassulását követően ugyanis a magyar felségjelzésű teherszállító elkezdhette igazi hivatását, vagyis a magyar külkereskedelem kiszolgálását.

A magyar felségjelzésű gép heti háromszor fordul majd Magyarország és Kína között. Forrás: Szijjártó Péter/Facebook

A keleti nyitás stratégiájának köszönhetően már tavaly októberben megnyitották az új áruforgalmi légifolyosót Kína és Magyarország között. Az akkor indított útvonal Csengcsou városát kötötte össze Budapesttel, heti három alkalommal szállítva általános ipari termékeket és fogyasztási cikkeket a két ország között. Az elmúlt egy évben a szállítást kínai cégek és állami vállalatok bonyolították le, mostantól azonban a szállítmányozás jelentős része magyar kézbe kerül. Erről Szijjártó Péter számolt be közösségi oldalán:

PestiSracok facebook image

– írta bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter.

A sas leszállt Csentoungban. Forrás: Szijjártó Péter/Facebook

A lépés azért is fontos, mert az európai államok importjának jelentős része Kínából érkezik. Azzal, hogy a magyar külkereskedelem képes áthidalni a köztes államokat és újabb egyenes csatornát nyitott a kínai piac felé, az unión belül is komoly versenyelőnyre tehetünk szert. Ezt az előnyt tudjuk a közeljövőben tovább növelni a Budapest-Belgrád vasútvonal további korszerűsítésével.

Forrás: Facebook; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.