magyar labdarúgó-válogatott
Csütörtökön Szerbiát fogadja a magyar labdarúgó-válogatott, jövő kedden Észak-Írországba látogat Marco Rossi és a nemzeti tizenegy
A magyar labdarúgó válogatott életében két nagyon fontos találkozó következik, annak ellenére, hogy mindkét ütközet a felkészülési mérkőzések kategóriájába esik, keresve sem találhattunk volna jobb ellenfeleket a formába lendüléshez és az izgalmakhoz. Szerbia ellen mindig külön életérzés játszani, hiszen a szomszédunkról van szó, ahol nagyon magas szinten űzik a labdarúgást, az észak-írek ellen pedig már jó néhányszor megizzadtunk, ráadásul most idegenben kell bizonyítani ellenük.Elhunyt a legidősebb magyar válogatott labdarúgó, Raduly József
Rövid betegség után elhunyt a Vasas és a magyar válogatott korábbi csodálatos futballistája, Raduly József. A nagyszerű sportember életét keresztülfonta a XX. század, gyötrelmekkel és sikerekkel kísért életútja példaértékű magyarságtudattal társult. A klubja iránti hűségéről is elhíresült egykori jobbszélső májusban lett volna 95 éves.Újoncokkal próbálkozik Marco Rossi
Kihirdette keretét a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi. Az olasz szakember ezúttal a Szerbia elleni hazai, és az Észak-Írország elleni idegenbeli barátságos, felkészülési mérkőzésekre jelölte ki játékosait. A névsorban több újonc is található.Újabb zöld-fehér csillag szállt az égbe – Fenyvesi Máté emlékére
Gyetvai Lászlótól tanulta meg, mi a „Fradizmus”, 1963-ban bajnoki aranyat, 1965-ben VVK-elsőséget jelentő gólt szerzett, és tagja volt a válogatott, valamint a Ferencváros kultikus csatárötösének is. Pályafutása után civil álmát váltotta valóra és állatorvos lett, ott is a maximumot nyújtva. A magyar labdarúgás legszebb időszakának egyik utolsó mohikánjára, a nyolcvannyolc éves korában elhunyt Fenyvesi Mátéra emlékezünk.Meglepetésgyőzelemmel búcsúztatta az idei esztendőt a labdarúgó-válogatott – Lengyelország–Magyarország 1–2
A magyar válogatott nem kezdte túl jól a lengyelországi világbajnoki selejtező mérkőzést, ami egyben a nemzeti tizenegyünk idei búcsúmeccse is volt, azonban ahogy teltek múltak a percek, egyre jobban játszott a Marco Rossi vezette csapat. Elsőként a semmiből Schäfer talált be Szczęsny kapujába, aztán persze jött az egyenlítő gól. A második félidőben, olyan szakaszokban, amikor rendre gyengébben szoktunk teljesíteni, most remekül futballoztunk, aminek egy Gazdag-gól lett a vége. Ezzel a találattal 2-1-re megnyertük az utolsó világbajnoki selejtező mérkőzést és bravúrgyőzelmet arattunk a sokkal erősebb játékoskerettel rendelkező Lengyelország ellen.Hoztuk a papírformát, sima győzelem az utolsó hazai vb-selejtezőn – Magyarország–San Marino 4–0 (2–0)
Napra pontosan egy évvel az Izland elleni emlékezetes Eb-pótselejtező után ezúttal egy tét nélküli vb-selejtező várt a magyar labdarúgó-válogatottra San Marino ellen. Válogatottunk végig nagy fölényben játszva, magabiztos, 4–0-s győzelmet aratott a miniállam csapata ellen.Marco Rossi marad a szövetségi kapitány 2025-ig
Csányi Sándor pénteki interjújában beszélt az NB I létszámának növeléséről és a magyar futball jövőjéről. Az MLSZ elnöke azt is kijelentette, hogy 2025-ig biztosan Marco Rossi marad a magyar válogatott szövetségi kapitánya.Szalai Ádám visszakerült a magyar válogatott keretébe, San Marino ellen jöhetnek a nézők
A csapatkapitány Szalai Ádám térdműtétje után újra meghívót kapott, Kiss Tamás pedig újoncként tagja a magyar labdarúgó-válogatott keretének, amely a világbajnoki selejtezősorozat utolsó két mérkőzésére, San Marino és Lengyelország ellen készül.„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.Ajánljuk még
















