magyar nemzetpolitika
Rétvári: A nemzeti karaktert kell megerősíteni
Önmagunkat, a nemzeti karaktert kell megerősíteni; ez sokkal jobb irány, mint a nyugati minták másolása – jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Vácrátóton, a szüreti mulatság és veteránjármű-találkozó megnyitóján.Potápi: 2010-ben radikális változások történtek a magyar nemzetpolitikában
Radikális változások történtek 2010-ben a korábban hullámzó magyar nemzetpolitikában - emelte ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíj nyári gyakorlatának megnyitóján, hétfőn, Budapesten.Magyar kormánypénzből szerveztek ellenzéki nyári tábort a felvidéki Gombaszögön
Ha a Gombaszögi Nyári Tábort Magyarországon szerveznék, bárki csak legyintene, hogy még egy ellenzéki fesztivál, amelyben legfeljebb az lenne érdekes, hogy konkurenciát jelent a Bánkitónak és Ozorának (a Momentum Nyitás fesztiváljának immár nem, mert nem lett meg az öt százalék). Arra viszont már sokan felhúznák a szemüket, ha kiderülne, hogy a Gombaszögi Nyári Tábor, ilyen programmal, magyar kormányzati támogatásból működik, és Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg. Nem először kell feltennünk a kérdést, hogy ebből a támogatásból miért nem a felvidéki magyar fiatalság javára szervezik a programokat egy nagy múltú nyári táborban. Ehelyett a nyári tábor legfontosabb támogatójának számító magyar kormány ellenzékét vonultatja fel a rendezvényre rátelepedett szélsőliberális társaság. A szervezők pedig semmit sem tesznek ennek megakadályozására, sőt talán nem is zavarja őket.Az anyaország sokat köszönhet a diaszpóra magyarságának
Petőfi és Kossuth örökségét az idegenbe sodródott magyarok tartották meg - hangsúlyozta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Melbourne-ben helyi idő szerint vasárnap délután, a helyi magyarság március 15-i megemlékezésen, kiemelve, az anyaország sokat köszönhet a diaszpóra magyarságának.EP-határozat "koronázza meg a magyar nemzetpolitikai igyekezeteket"
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén először hozott határozatot az őshonos kisebbségek diszkriminációjának tiltásáról és jogaik széles körű védelméről az Európai Unión belül - közölte Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) európai parlamenti képviselője szerdán.Ajánljuk még