magyar-olasz kapcsolatok
Giorgia Meloni gratulált Orbán Viktornak
Giorgia Meloni gratulált Orbán Viktornak a rendkívüli győzelemhez. A jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párt elnöke szerint Brüsszelnek tiszteletben kell tartania a magyar választók akaratát.Szijjártó: 2021 tripla rekordév volt a magyar gazdaság számára
A koronavírus-járvány jelentette globális nehézségek ellenére is tripla rekordév volt a tavalyi a magyar gazdaság számára – közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az olasz Novation Tech szeghalmi beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy Magyarországon 2021-ben csúcsot ért el a beruházások értéke 1886 milliárd forinttal, emellett a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma, illetve brutális exportrekordot is sikerült dönteni 119 milliárd euróval. Rámutatott: ezzel – az egy főre jutó kivitelt nézve – az ország a 27. a világrangsorban. Szijjártó Péter kijelentette, hogy ezek a sikerek bátor stratégiai döntések eredményeként jöttek létre a válság egészségügyi és gazdasági aspektusainak kezelésekor.Olaszország a hatodik legjelentősebb kereskedelmi partnerévé vált Magyarországnak
Magyarország és Olaszország között a kereskedelmi forgalom idén eddig 32 százalékkal nőtt, így év végére rekordot dönthetünk és Olaszország immáron a hatodik legjelentősebb kereskedelmi partnerünkké vált – írta a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán.Erősödik az európai jobboldal az olasz sajtó szerint
Egyre szorosabbá válik az európai jobboldali erők szövetsége. A kontinens jövőjéről írtak alá közös nyilatkozatot, amelyben elutasítják az európai szuperállamot és kiállnak a nemzetállamok szabadsága mellett.Ajánljuk még