magyar országgyűlés
A Párbeszéd szerint mérgező az akkumulátor, a DK szerint emögött is Putyin áll, az LMP meg a narancstermelésről vitázik – Parlamenti vita az akkumulátorgyárakról
A parlamenti tavaszi szezon első ülése egyből parázs vitával indul: az országgyűlés elé kerül a névleg zöld baloldal által össztűz alá került akkumulátorgyárak ügyét. Bár a napirendi vita csak este nyolc óra után kezdődött, a baloldali politikusok egész nap – változó intenzitással és jelenléttel – agitáltak a zöld beruházások ellen. A kormány részéről azonban többek között Koncz Zsófia emlékeztette a baloldali képviselőket, hogy korábban az LMP több politikusa is az elektromobilitás mellett és az elektromos autók mellett érvelt, de tartottak közös sajtótájékoztatót azügyben is, hogy Dunaújvárosban legyen akkumulátorgyár. 2035-ben pedig az EU szabálya szerint csak elektromos autót gyártanak majd, ezért is fontos, hogy ebben a versenyben részt vegyünk. Az ellenzék ezzel szemben egy posztapokaliptikus sci-fit vizionált elsivatagosodott városokkal, 100 hektár termőföld kiesése miatti éhínségekkel, majd jött a baloldal okleveletlen közgazdásza, Csárdi Antal, aki a narancstermelésről értekezett. Mondjuk a suszter maradjon a kaptafánál– a zöldséges kofa meg a gyümölcsöknél. Az igazi megoldást azonban a DK alufólia sapkás képviselője adta meg, aki szerint a debreceni akkumulátorgyár mögött is Putyin áll. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.