magyar péter
A chatGPT szedi össze a kamuérveket a tiszásoknak az online térben, és közben mi vagyunk a bunkók | Karanténvlog
Beindult a szekta, most már nem csak azt ordítják, ha gond van, hogy "hazudik a tévé", meg "árad a Tisza", hanem szóltak nekik, hogy lehet, ez kevés lesz. Persze meggyőző ovis dallamokat ordítani, ha szorít a cipő és nem lehet megmagyarázni, hogy Kollár Kinga miért nyíltan köpi tele a világot a hazaáruló szavaival, vagy Ruszin-Szendi Ukránusz miért nem tartja problémásnak, hogy "slava ukraini" felkiáltásokkal köszönt el a NATO-ülésen, de mégis, kellett egy új lépcső. A felsőbbrendűség érzése természetesen a "hazudik a tévé" szakkörösöket is átjárja, érvként azonban most már besegít a mesterséges intelligencia is, ha már saját kútfőből nem megy. Az nem gond, hogy ezeket az ostobaságokat pillanatok alatt meg lehet cáfolni, a lényeg, hogy hivatalosnak tűnjön, hátha néhány embert meg lehet győzni vele. Így tudtuk meg, hogy aki nem a Tiszára szavaz, az tanulatlan bunkó, ahol sok a nő és a kétkezi munkás, ott tud csak vezetni a Fidesz, ellenben a kiválasztott, árja tiszásokkal, akik négy általánossal is egyetemi diplomás szintet ütnek meg. Senkit se tévesszen meg a hivatalos hangnem, még annyi eszük sincs, hogy megváltoztassák a ChatGPT által kilökött szöveget, egy az egyben másolgatják az online térben, hátha meginognak néhányan. A Szeretetország mellett tehát épül a Degeneráltország is – legyetek figyelemmel. A Karanténban a nagyváradi kaland főgyaloglója és autós kirándulója mellett azonban szót kap a különleges tudással felvértezett Karácsony Gergely is, aki sírós fejjel kéri a simogatásokat, miután csődbe vezette Budapestet. Nem fogjátok elhinni, de neki ehhez semmi köze nincs, az egész a kormány hibája, a hamis költségvetés, a kamuszámok nem jelentettek problémát. Nézzétek most is a Karanténvlogot! Miért utálják a partiumi magyarok a zsebmessiást és hogy merték ezt kimutatni? | Karantén kibeszélő
Mindenképpen húznunk kellett egy vonalat és mérleget vonni Magyar Péter gyalogos- és autóskalandja után, hiszen a nagyváradi lebőgés után is fényesen csillog a virtuális babérkoszorú a zsebmessiás tökéletes alakú koponyáján. Az nem baj, hogy néhány száz utaztatott tiszás lézengett csupán a nagyváradi beszéd alatt a téren, ahogyan az sem problémás, hogy "román földnek" nevezte Erdélyt és Partiumot a tiszás takaréklángelme. Az ukrán kémügy azonban nem vicces, sőt, Ruszin-Szendi Romulusz számára különösen komoly, hiszen az ukrán telefonszámok és a "Slava ukraini" felkiáltás bajnoka körül egyre inkább fogy a levegő, másrészt közben tiszás fórumokon arra biztatnak, hogy minél többen szavazzanak a Voks2025 keretén belül arra, hogy Ukrajna igenis, legyen az unió tagja. Sőt, még ukrán menekülteket is buzdítanak, hogy szavazzanak az uniós csatlakozásra, miközben ők ezt nem tehetik meg legálisan, hiszen nagyrészt nem rendelkeznek magyar állampolgársággal. A Karanténban beszélgettünk Magyar Péter állítólagos kalotaszegi viseletéről is, nem véletlenül voltak hasonló gúnyában a Simion-féle alakok az úzvölgyi temetőben. Az ördög itt is a részletekben rejlik. Nézzétek most is a Karantén kibeszélőt! Ezentúl gyűjthetik a jóENber pontokat a szektatagok, aki ügyes, azt megáldja Radnai Márk ura
Kicsit nehéz úgy belőni a Tisza egyházi rangsorát, hogy a messiásuk még a földön jár a román csendőrök és ukrán cigicsempészek között, így nem tudjuk, hogy Radnai Márk éppen főpap, vagy templomi prostituált. De a lényeg, hogy most nem maga a "THE MAN" hanem Márkcica adott kinyilatkoztatást a szent csicskalapoknak, és megígérte a híveknek, hogy a digitális Krisztus ezentúl számon tartja a jóENber pontjaikat, méghozzá egy hamarosan érkező Tisza-applikációval.