magyar szakszervezeti szövetség
Szakszervezeti szövetség: vonja vissza a kormány a pedagógusok rendkívüli felmondásáról szóló rendeletet!
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) felszólítja a kormányt, hogy az sürgősen vonja vissza a pedagógusok rendkívüli felmondásáról szóló, "egyértelműen zsarolási és megfélemlítési céllal készült" új rendeletét – írta a szervezet közleményében.A legtöbb munkahelyen tíz százaléknál is nagyobb béremelés várható
Nagyok a különbségek az idei bérmegállapodásoknál, a legtöbb helyen azonban a 10 százalékot is meghaladja az emelés mértéke – írja csütörtöki számában a Világgazdaság a legnagyobb szakszervezeti szövetségek tájékoztatására hivatkozva. A lapnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy a vállalatok nincsenek könnyű helyzetben, a bérfeszültség elkerülése miatt ott is emelniük kell, ahol a munkavállalók a két minimálbér között vagy az átlagbér körül keresnek. A minimálbér és a garantált bérminimum idei, csaknem húszszázalékos emelésével ugyanis sokan elvesztették korábbi bérelőnyüket.A szakszervezeti szövetség magasabb bért és több jogot követel a munkavállalóknak
Tisztességes bért, napi legfeljebb nyolcórás munkaidőt, ötnapos munkahetet, s általában is több jogot követel a munkavállalóknak és a szakszervezeteknek a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a szerdán, a munka ünnepe alkalmából kiadott nyilatkozatában.Az MSZP gratulált Gyurcsány volt államtitkárának, hogy továbbra is szakszervezeti vezető mardhat
"Gratulálunk Kordás Lászlónak, a Magyar Szakszervezeti Szövetség újraválasztott elnökének" - írta az MSZP pénteki közleményében. Mint az közismert, a pártsemlegességgel egyáltalán nem vádolható Kordás karrierje a balliberális kormányok alatt kezdett el szárnyalni, volt a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség titkára, az MSZOSZ alelnöke, majd a Gyurcsány-kormány alatt a munkaügyi minisztérium politikai államtitkára, végül pedig az Állami Foglalkoztatási Hivatal főigazgató-helyettese lett.Hamarosan átadják a sztrájkkövetelés négy pontját a Miniszterelnökségnek
Kedden reggel tartja ülését a sztrájkelőkészítő bizottság, és ezt követően, még a nap folyamán átadjuk a sztrájkkövetelés négy pontját a Miniszterelnökségnek – mondta a Népszavának Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnöke. Az egyelőre nem derült ki, hogy a kancellárián ki veszi át a követeléseiket. A Népszava szerint ezek után egy héten belül ki kell derülnie, kivel tárgyalhatnak az érdekvédők.A szakszervezetek szerint elfogadhatatlan a Munka törvénykönyvének több módosítása
Elfogadhatatlannak tartják a szakszervezetek a Munka törvénykönyvének több módosítását, a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) és a Liga Szakszervezetek szerint egy 2017 áprilisában már megakadályozott törvénymódosítást próbálnak még rosszabb változatban elfogadtatni a parlamenttel.Ajánljuk még