magyar tenisz szövetség
Felfüggesztették a teniszszövetségnek hamis PCR-teszteket adó orvost
A Semmelweis Egyetem (SE) felfüggesztette annak az orvosnak a munkavégzését, aki hamis PCR-teszteket állított ki a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) számára – közölte az egyetem csütörtökön. Az egyetem közleményében azt írta, az intézmény rektora azonnali hatósági eljárást kezdeményezett és belső vizsgálatot indított, miután egy intézményi rutinellenőrzésen kiderült: az egyetem nevében több esetben úgy állítottak ki negatív PCR-leletet a Magyar Tenisz Szövetség tagjainak, hogy az adott mintákat az intézmény laborja nem vizsgálta.Vizsgálja a Magyar Tenisz Szövetség a koronavírusteszt-visszaéléseket
Belső vizsgálatot indított koronavírus-tesztekkel való esetleges visszaélésekkel kapcsolatban a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ). Az MTSZ csütörtöki közleményében azt írta, hogy az elmúlt 48 órában tudomásukra jutott: alapos a gyanú, hogy visszaélések történhettek a Covid-19 vírusfertőzés kimutatására szolgáló PCR-tesztekkel kapcsolatban, e visszaélésekben pedig a szövetség egyes sportolói, edzői és munkavállalói is érintettek.Bolgár cégen keresztül tüntetett el több milliót a Magyar Teniszszövetség előző vezetősége
Három és fél milliárdos hiányt halmozott fel a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) előző vezetősége. Az ügyben egyre több érdekesség merül fel, többek között az, hogy egy bolgár céggel (BNI) kötött szerződés biztosított lehetőséget gyanús kifizetésekre több tíz-, sőt, százmillió forintos tételben.Lázár János: elindult a magyar tenisz megújulási folyamata
A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) júliusban megválasztott elnöke szerint a szükséges konszolidáció után elindult az a megújulási folyamat is, amely remélhetőleg megalapozhatja a sportág sikeres jövőjét Magyarországon. Lázár János szerint ez folyamat az év végéig lezajlik, és 2021-ben már konkrét programok, valamint egy megerősített szakmai struktúra mellett tud folytatódni a szövetség munkája a megújulás érdekében.Lázár János: Ellehetetlenülés fenyegeti a Magyar Tenisz Szövetséget
Lázár János elnök szerint ellehetetlenülés fenyegeti a Magyar Tenisz Szövetséget (MTSZ), miután szerdán az A-Z Tenisz Produkció Kft. kezdeményezésére végrehajtók leemeltek az MTSZ négy folyószámlájáról több, mint 500 millió forintot.Jogi képviselője szerint minden vizsgálatot vállal a teniszszövetség volt főtitkára
Áll minden vizsgálat elé a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) volt főtitkára – közölte Futó Barnabás, Richter Attila jogi képviselője szombaton az MTI-vel.Milliárdos adósság, elszámolási gondok és fedezet nélküli megállapodás: a teniszszövetség feljelenti a korábbi főtitkárt
A Magyar Tenisz Szövetség elnöke, Lázár János haladéktalanul büntető feljelentést tesz Richter Attila volt főtitkár ellen, mert az fedezet és szerződött helyszín hiányában kötött megállapodást WTA 250-es torna magyarországi megrendezésére – közölte a szövetség.Lázár János lett a Magyar Tenisz Szövetség elnöke
Lázár János lett a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöke, miután egyhangúlag megválasztották a szervezet hétfői tisztújító közgyűlésén.Továbbra sincs béke a teniszszövetségnél, személyeskedő vita és újabb kivonulás jellemezte a békéscsabai közgyűlést
Az ismert volt, hogy feszült a hangulat a Magyar Tenisz Szövetség körül, hiszen tulajdonképpen a kettészakadás jeleit mutatja, és a két frakció egyre élesebb küzdelmet folytat egymással. Az egyik oldalon Szűcs Lajos elnök és az őt támogató tagszervezetek állnak, velük szemben pedig a magukat Tiszta Tenisz Mozgalomnak nevező formáció sorakozott fel. Úgy tűnt, egyre többen csatlakoznak utóbbiakhoz, de a többség egyelőre az elnök mögött áll. A rendkívüli közgyűlést Békéscsabán rendezték meg, melyet sokan furcsának találtak, és az elnökség rosszindulatának tudták be, akik ezt természetesen cáfolták. Az viszont tényleg látványos volt, hogy már a regisztrációnál rendkívül paprikás volt a hangulat; többen azt suttogták, hogy olyan szavazók érkeztek, akik valójában nem is vehetnének részt a közgyűlésen, mert már megszűnt klubok által delegált tagokról van szó. Éles és harsány viták zajlottak a felek között már a beléptetésnél, sokféle pletyka borzolta a kedélyeket; egy laikus nem így képzelte el a teniszesek közgyűlését. Stábunk is próbált a sorban álló delegáltaktól információt szerezni, de érdekes módon többször agresszív elutasításban volt részünk, provokátornak neveztek minket, holott csak meg akartuk érteni a helyzetet. Bajban lévő focicsapatoknál szokott ilyen viharos hangulat lenni egy-egy szurkolói ankéton, itt azonban elvileg egy "úri" sportág képviselőit láthattuk. De vajon mi ennek a kemény szembenállásnak az oka, és kinek lehet igaza? Az egyre több szimpatizánst szerző Tiszta Tenisz Mozgalomnak, vagy a szövetség jelenlegi vezetésének és az őket támogatóknak? Nézzék meg videónkat!Ajánljuk még