magyar úszás
„Életem legnehezebb döntése” – visszavonult Gyurta Dániel olimpiai bajnokunk
Számítottunk rá, de ettől még nagyon sajnáljuk: kedden bejelentette visszavonulását Gyurta Dániel. Az olimpiai bajnok világklasszis könnyeivel küszködve búcsúzott, csak azt sajnálta, hogy a 2017 májusában elhunyt Széles Sándornak már nem köszönheti meg, amit érte tett az edző. Gyurtára sportdiplomataként is komoly karrier várhat, azt írta: a magyar úszás számíthat rá.Újabb úszóvihar: Tusup szerint káromkodásával csak kiállt a versenyzőiért
Hosszú Katinka nevelőedzője szerint világklasszisunk férje, Shane Tusup óriási balhét csinált egy fiatalok számára kiírt versenyen. Tusup szerint csak versenyzőit védte, bár tényleg nem megfelelően reagált.Botrány a balkáni úszóelnök-választáson, egy bilincs is előkerült (nem arra került, akire gondolnának) - Frissítve)
Most, vasárnap választana új elnököt az úszás. A közgyűlés botrányosan kezdődött, és hol van még a vége. Az egyik elnökjelölt bilinccsel jött, de nem az kapta, akire gondolnánk...Rendet akart a "gazdasági kuplerájban", megalázva mondatta le a Gyárfással évtizedekig elégedett szövetség Bienerth Gusztávot
Minden idők legjobb vizes világbajnoksága után megalázó jelenetekkel tarkítva mondatták le Bienerth Gusztávot, a Magyar Úszó Szövetség elnökét. Utolsó beszédében a Gyárfás Tamás-féle vezetés alatt kialakult gazdasági kuplerájról, szerződésszegésekről, szponzori pénzek jutalékként szétosztásáról beszélt. Talán éppen ez a rendcsinálás nem tetszett a szövetségnek. Más üzenetet most nem látunk a történtek mögött, azon kívül, hogy nyilván így üzentek, nem tűrnek meg a körön kívülről jött embert. Bienerth szeretné, ha utódja folytatná a rendrakást, de a hónap végén következő közgyűlésre gondolva, már most szkeptikusak vagyunk.Csoda a vízben: bronzérmes a magyar gyorsváltó a magyarországi világbajnokságon!
Nehéz szavakat találni arra, amit a magyar gyorsváltó tett: a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter és Bohus Richárd alkotta négyes hatalmas országos csúccsal a harmadik helyen végzett a magyarország vizes világbajnokságon. Hiába nyert az Egyesült Államok, s lett a második Brazília, ez a nap a mieinkről szólt: óriási meglepetésre értek oda a dobogóra. Rajtuk kívül Késely Ajnára és Kapás Boglárkára is nagyon büszkék lehetünk, előbbi hatodik, utóbbi ötödik lett a 400 m gyors döntőjében. Hosszú Katinka ismét nagyot úszott, remek idővel került be a 200 m vegyes döntőjébe. Sok mindent látott, de a szurkolás mellett ő sem tudott elmenni, egészen hihetetlen a Duna Aréna hangulata."Éremesőre" számíthatunk a budapesti úszóvébén és a tokiói olimpián is
A remekül sikerült országos bajnokság után már látja a tokiói olimpiai csapat gerincét az úszók szövetségi kapitánya. Sós Csaba szerint a hazai vébén megismételhető a riói eredménysor, sőt, meg van győződve arról, hogy azt sikerül is még felülmúlni.Gyárfásnak fáj, hogy már nem úszóelnök
A vasárnapi közgyűléssel 24 éves úszóelnökséget lezáró Gyárfás Tamást bántja, ahogy a legesélyesebbnek tartott elnökjelölt, Bienerth Gusztáv beszélt róla, csalódott benne, nem tartja megfelelőnek a MÚSZ vezetésére. A hvg.hu-nak adott interjúban a bukott úszóelnök a tőle megszokott stílusban dicsérte Hosszú Katinkát, és elmondta, miként adta el a Nap TV egykori székházát Mészáros Lőrincnek.Pécs az olimpiai bronzérmes Kenderesi mögé állt
Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmét máig nehéz felejteni, és nem csak a "sajtburesz" beszólás miatt. Zseniális úszásával mindenkit meglepett. A pécsi önkormányzat mindent megtesz a sportoló marasztalására: nyolc éves támogatási megállapodást kötöttek vele.Ajánljuk még