magyar vállalkozások
Szijjártó: újabb pályázat indul a Brexit miatt kárt szenvedett vállalatoknak
Szijjártó Péter közösségi oldalán jelentette be, hogy újabb pályázat indul január 17-én minden olyan vállalatnak, amelynek kára származott a Brexitből.Támogatásra pályázhatnak a Brexit miatt nehézséggel küzdő magyar cégek
A Brexit miatt nehéz helyzetbe került magyar vállalkozások október 11. és 15. között nyújthatják be pályázatukat állami támogatásra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Facebookon.Szijjártó: négy újabb gazdasági javaslatot fogadott el a kormány
Négy újabb döntést hozott a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatára a vállalkozások versenyképességének javítása, illetve az infrastruktúra és a közlekedés fejlesztése érdekében – jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető arról számolt be, hogy százötven milliárdról háromszáz milliárd forintra emelik a támogatott hitelek keretét a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások beruházásaihoz, így kilencszáz cég kap lehetőséget ezek nyomán a versenyképessége növelésére.Varga Mihály: a digitalizáció erősítéséről tárgyalt a Nemzeti Versenyképességi Tanács
A digitalizáció erősítéséről tárgyalt a Nemzeti Versenyképességi Tanács; a testület négy területen javasol intézkedéseket a kormánynak – közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán, csütörtökön.Újabb bejelentések Varga Mihálytól: 540 milliárd forintnyi pályázati forrás nyílik meg hamarosan (Videó)
Összesen 540 milliárd forintnyi vállalkozásfejlesztési pályázat jelenik meg a következő két hónapban – jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalán, hétfőn.Karácsony ki tudja, hányadik kampányígérete: segíteni fog a Covid miatt bajba jutott vállalkozásoknak
Karácsony Gergely Facebook-oldalán újabb ígéreteket tett, miszerint ha a vállalkozók bevételcsökkenése 2020-ban és 2021-ben átlagosan meghaladta a 2019-es bevételük ötven százalékát, akkor akár ötvenmillió forint hosszú távú kamatmentes kölcsönt is kaphatnak majd, amelynek törlesztését 2 év türelmi idő után kell megkezdeni. Ha Karácsony lesz a miniszterelnök és a parlamenti többség is úgy akarja. Érdekes lenne tudni, hogy vajon hány vállalkozás felel meg ennek a feltételnek? És milyen fedezet kell a hitelhez? Lényegtelen mellékkörülmények. Csak úgy tűnjön, mintha sok pénzt kapna majd a naiv ellenzéki szavazó.Megújul a magyar csődjog, mentőövet kapnak a fizetésképtelenség határára sodródott cégek
2022. július elsején lép hatályba az új szerkezetátalakítási törvény, amely megoldást nyújthat a fizetésképtelenség határára sodródott vállalkozások pénzügyi nehézségeinek korai kezelésére, fizetőképességük helyreállítására – hívta fel a figyelmet a DLA Piper nemzetközi jogi irodahálózat közleménye.A magyar vállalkozások kis része használja a digitalizáció előnyeit
Magyarország digitális infrastruktúrája Európa élmezőnyéhez tartozik, a vállalkozásoknak azonban csak egy kis része használja ki a digitalizáció nyújtotta előnyöket – ez derült ki a Vodafone Group megbízásából a Deloitte által készített nemzetközi kutatásból. Ebben rámutatnak, hogy a magyar vállalkozások töredéke van csak fent a közösségi hálón, és az online rendelés sem terjedt még igazán el hazánkban.György László: a szellemi tulajdon védelme a vállalkozások szempontjából is fontos
A szellemi tulajdon védelme, az alkotók elismerése nemcsak az ötletgazdák, hanem a vállalkozások, a munkahelyek szempontjából is fontos – hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) által a szellemi tulajdon világnapja alkalmából rendezett online konferencián.Ajánljuk még