Pesti Srácok

Szijjártó: újabb pályázat indul a Brexit miatt kárt szenvedett vállalatoknak

Szijjártó: újabb pályázat indul a Brexit miatt kárt szenvedett vállalatoknak

Szijjártó Péter közösségi oldalán jelentette be, hogy újabb pályázat indul január 17-én minden olyan vállalatnak, amelynek kára származott a Brexitből.

Szijjártó Péter közleménye szerint a Brexit miatt sok európai, köztük sok magyar vállalat szenvedett el veszteségeket. A Külgazdasági és Külügyminisztérium ősszel ezen vállalatok támogatására írt ki pályázatot, amelyben 37 cég kapott 10,2 milliárd forint támogatást beruházások végrehajtásához. A támogatás segítségével 19 milliárd forintnyi beruházás valósul meg. Tudatta azt is, hogy a nyertes vállalatok – amelyek sok iparágat képviselnek az élelmiszeripartól kezdve a gépiparon át a telekommunikációig – technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzésére, infrastrukturális és ingatlanfejlesztésre, gyártási licenc vagy know-how beszerzésére, információs technológiai fejlesztésre, továbbá az energiafelhasználást csökkentő fejlesztésekre használják fel a támogatásokat.

– emelte ki a miniszter, aki ismertette: a támogatás mértéke a bizonyított kár összege lehet, de maximum kétmilliárd forint, a támogatási intenzitás pedig mikro- és kisvállalkozások esetén 70, közepes vállalatok esetén 60, nagyvállalatok esetén 50 százalék. Hozzátette: a pályázat benyújtására 30 nap áll rendelkezésre. A minisztérium célja, hogy a Brexit Alkalmazkodási Tartalék teljes forrása a lehető leggyorsabban kerüljön be a gazdaság vérkeringésébe, ellensúlyozva a Brexit okozta exportkieséseket – olvasható a bejegyzésben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/Facebook; Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.