magyarics tamás
Miről szólt a Covid valójában, és milyen lobbi állt mögötte? | Vendéges Hobbista
Ezúttal Magyarics Tamás volt dublini nagykövet, egyben az egyik legkiválóbb Amerika-szakértő volt a Hobbista vendége. Beszéltünk vele az új Trump-kormány leendő tagjairól, a woke-izmus megtorpanásáról és a Covid-járvány botrányosan rossz kezeléséről. Ez természetesen nem országonként, hanem sokkal inkább nemzetközileg értendő. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ugyanis olyan tényekre építette a stratégiáját, amelyek később sorra dőltek meg.Bye bye David, rossz voltál velem – Hamarosan távozhat Budapestről az amerikai nagykövet
Bár Donald Trump beiktatására, így az új külpolitikai tisztségviselők kinevezésére is várnunk kell még legalább januárig, de annyit már most biztosan tudhatunk, hogy hamarosan búcsút inthetünk David Pressmannek. Az amerikai nagykövetnek ugyanis az íratlan szabályok szerint akár már január elején el kell hagynia hivatalát.Kell-e félni a kommunistáktól? Hollywood azt sulykolja, hogy nem
Robert Oppenheimer a róla szóló, nemrég megjelent filmmel került a figyelem középpontjába, és úgy a filmbéli tálalás, mint maga a történet is viták tárgya lett. Kommunista vagy nem kommunista? Kém vagy nem kém? Kellett-e az atombomba, vagy nem? Oppenheimernek vagy Teller Edének volt-e igaza? Ilyen kérdések foglalkoztatják a témáról vitázókat, de úgy tűnik, a filmet kibocsátó Hollywood sem érintetlen ezekben a kérdésekben. Annak idején az amerikai filmipar fővárosa ugyanúgy a kommunistákra vadászó Joseph McCarthy szenátor látókörébe került, ahogy maga Oppenheimer is. A XX. Század Intézet Félmúlt című műsorának legutóbbi adásából kiderült, hogy Hollywood és Oppenheimer tulajdonképpen azóta is egy oldalon állnak...Miley Cyrusnak is megjött az esze? – Hardcore Hobbista
Miley Cyrus bátyja alaposan magára haragította a feminista jóeNbereket, amikor azt a nyilvánvaló igazságot kezdte fejtegetni, hogy talán mégse kéne minden nőnek saját OnlyFans-fiók. Azon is elgondolkodtunk, hogy vajon mikor változott 70+-os gerontokráciává az amerikai politikai elit. A második részben Magyarics Tamás Amerika-szakértővel folytattuk a témát, és történelmi távlatokba merülve próbáltuk kitalálni, hogy mi igaz és mi nem a nagy amerikai mítoszból.Addig nincs vége, amíg nincs vége – Magyarics Tamás és Szilvay Gergely a Plebejus Polbeatben
Az angolszász hagyomány szerint a republikánusoknak kell bebizonyítani, hogy milyen csalások történtek az Egyesült Államokban a választás során. Amíg ez nem történik meg addig a demokraták ártatlanok – mondta el Magyarics Tamás a Plebejus Polbeatben. Az ELTE tanára szerint lelkiekben fel kell készülnünk arra, hogy Joe Bidennek hívják majd az USA negyvenhatodik elnökét, bár Magyarics egy baseballjátékost idézve azt is mondta: „addig nincs vége, amíg nincs vége”. A műsor második felében becsatlakozó Szilvay Gergely arról beszélt, aggodalomra adhat okot az, hogy Biden elszólta magát nemrég, és hazánkat, valamint Lengyelországot Belarusszal említette egy kalap alatt. Az újságíró szerint valószínűleg egy újabb André Goodfriendet kaphat hazánk a nyakába, ha a demokraták jönnek ki győztesként a végén.Amerika-szakértő: A tüntetőkre rátelepedett egy erőszakos, politikai indíttatású mozgalom
A rendőrségi reformokért tüntetőkre rátelepedett egy erőszakos, politikai indíttatású mozgalom, amelynek közvetett célja a Donald Trump-adminisztráció leváltása, illetve meggyengítése – vélekedett Magyarics Tamás Amerika-szakértő csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.Szakértő: A demokrata elit sem tartja komoly esélyesnek Sanderst Trump ellen
A demokrata párti elit szerint Bernie Sanders vermonti szenátor programjával nem lehet legyőzni az elnökválasztáson Donald Trump elnököt – mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő szombat reggel, az M1 aktuális csatornán.Szakértő: Már republikánus szenátorokról is szól az eljárás
Az amerikai elnök alkotmányos felelősségre vonási eljárása (impeachment) már nemcsak Donald Trump "célkeresztben tartásáról" szól, hanem arról is, hogy republikánus szenátorok nehéz helyzetbe kerüljenek a közelgő választásokon – mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő kedd reggel, az M1 aktuális csatornán.Trump az idei amerikai elnökválasztás legnagyobb esélyese
Donald Trumpot tartja a 2020-as amerikai elnökválasztás legnagyobb esélyesének Magyarics Tamás Amerika-szakértő. Az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában az Amerika-szakértő azt mondta: az elnökválasztás kimenetele nagyban függ attól, hogy mi lesz a választási időszak fő kérdése. Gazdasági kérdésekben Trumpot szerinte nehéz megszorítani, és egyébként is nehéz leváltani egy elnököt akkor, ha a gazdaság jó állapotban van, azonban ha az identitáskérdések és a baloldal által favorizált témák – környezetvédelem, klímaváltozás – kerülnek középpontba, akkor a Demokratáknak is jó esélyei lehetnek – mondta a szakember.Ajánljuk még