Kell-e félni a kommunistáktól? Hollywood azt sulykolja, hogy nem
Robert Oppenheimer a róla szóló, nemrég megjelent filmmel került a figyelem középpontjába, és úgy a filmbéli tálalás, mint maga a történet is viták tárgya lett. Kommunista vagy nem kommunista? Kém vagy nem kém? Kellett-e az atombomba, vagy nem? Oppenheimernek vagy Teller Edének volt-e igaza? Ilyen kérdések foglalkoztatják a témáról vitázókat, de úgy tűnik, a filmet kibocsátó Hollywood sem érintetlen ezekben a kérdésekben. Annak idején az amerikai filmipar fővárosa ugyanúgy a kommunistákra vadászó Joseph McCarthy szenátor látókörébe került, ahogy maga Oppenheimer is. A XX. Század Intézet Félmúlt című műsorának legutóbbi adásából kiderült, hogy Hollywood és Oppenheimer tulajdonképpen azóta is egy oldalon állnak...
Az Oppenheimer erkölcsi vívódását és Truman meg a politika mérlegelését egyaránt megjelenítő filmet Schmidt Mária úgy kommentálta, hogy minden újabb műszaki, tudományos felfedezés a történelemben kinyit egy olyan kaput, amit jóra és rosszra is lehet használni. A XX. Század Intézet főigazgatója elmondása szerint az atombomba bevetése nemcsak Japán gyors megtörését és ezáltal amerikai katonák sokaságának megóvását célozta, hanem az oroszok megelőzését is a távol-keleti fronton. Magyarics Tamás, az ELTE tanára és az NKE Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa kifejtette, hogy a háborúk elkezdődnek valahogy, és vannak ugyan elképzelések, de senki se tudja, hogyan fognak végződni.
„Az atomfegyverek megléte kétségtelenül gondolkodóba ejtette azokat is, akiknek van, és azokat is, akiknek nincs”
– mondta a hidegháborúra utalva.
A film főszereplője, Oppenheimer a Félmúlt adásában nem tudott pozitív szereplőként felbukkanni, hiszen – ahogy Schmidt Mária foglalta össze – a környezete kommunista volt, ő maga több kommunista fedőszervezetnek volt tagja. Ezzel szemben a filmben negatív szereplőként feltűnő Teller Ede egyértelműen antikommunista volt, hiszen gyerekként megélte az 1919-es szovjetköztársaságot, és a családja egy része a hidegháború alatt is kommunisták által megszállt Magyarországon élt. Tudta tehát, kifélék, mifélék a kommunisták. A magyar tudós lojális volt Amerikához, mindvégig támogatta és utólag sem bánta meg a hidrogénbombát, a Szovjetunióval szimpatizáló, balos tudósközeg viszont kiközösítette azért, mert Oppenheimer ellen vallott az 1954-es meghallgatáson. Schmidt Mária elmesélte, hogy Moszkvában, a Lubjanka belső múzeumában, a nyugati világ szovjet kémeinek portréi közt látta Oppenheimert a 2000-es ottjártakor, de amikor ezt elmesélte Teller Edének, a magyar tudós így válaszolt:
„Ez rajtam már nem segít.”
Magyarics Tamás szerint Oppenheimer és Teller a liberális meg a realista világnézetet jelenítik meg ebben az ellentétben. Mint fogalmazott, Oppenheimer és a társai hittek benne, hogy az új liberális világrendben mindenki együttműködik majd mindenkivel, és a Szovjetunió különben is az amerikaiak szövetségese. Ez a politikailag veszélyes viselkedésük vezetett ahhoz, hogy McCarthy szenátor ténykedése folytán többen, köztük Oppenheimer kikerült a bizalmi körből, és megszüntették tagságát az Atomenergia Bizottságban. Schmidt Mária rávilágított: a Kuomintang győzelmére számító amerikaiakat sokkolta a kommunisták polgárháborús kínai győzelme, majd ez nagyon határozott kommunistaellenes politikához és a McCarthy-korszakhoz vezetett el. Mindkét vendég felhívta a figyelmet, hogy Washingtonból mindkét óceán irányába néznek, és másképp néz ki a világ onnan, mint Európából.
A szovjetek mindenhol leselkedtek
A röviddel az amerikaiak után kifejlesztett szovjet atombomba vetette fel igazán a kémtevékenység gyanúját. A szovjetek már a ’20-as évek végétől kémkedtek – az akkor még fontosabbnak tartott Nagy-Britanniára összpontosítva –, de csakhamar beszivárogtak az amerikai adminisztráció belső rétegeibe is – tette egyértelművé Schmidt Mária. A kilopott atomtitkok ügyében az volt a szovjetek fő célja, hogy az amerikai információk segítségével kikerülhessék a zsákutcákat a saját kutatásukban. A film szerint Oppenheimert is be akarta szervezni egy szovjet ügynök, ám a kommunista szimpátiájú tudós nem jelentette ezt a biztonsági főnöknek.
„Ennek ellenére elvárta, hogy megbízzanak benne, és egy olyan kutatási program vezetőjévé tegyék meg, amelyben nem hitt”
– hangsúlyozta a XX. Század Intézet főigazgatója. A történész azt is kiemelte, hogy a Szovjetunióban eléggé másként bántak az árulás és kémkedés gyanújába keveredő személyekkel, és nyoma sem volt annak az engedékeny finomkodásnak, amely Oppenheimerrel szemben is tapasztalható volt.
„A balliberális értelmiség olyan fontos pozíciókat foglalt el Hollywoodban, a médiában, különböző értelmiségi intézményekben, hogy hosszú évtizedekig ártatlan áldozatnak tüntették fel Oppenheimert, és Teller Edén igyekeztek elverni a port. <...> Végülis mégiscsak Teller Ede nyerte meg a hidegháborút az általa kidolgozott és a Reagan által felkarolt Strategic Defense Initiative-vel (a csillagháborús terv – VKL)”
– tette hozzá. Ebbe a mintázatba tulajdonképpen beleillik ez a film is, amely próbálja csökkenteni a jelentőségét Oppenheimer kommunista kapcsolatainak.
Boszorkányüldözést kiáltottak a boszorkányok
A rendszeresen és propagandisztikusan „boszorkányüldözésnek” nevezett mccarthyzmusról elmondta Magyarics Tamás, hogy nem előzmény nélküli volt, ráadásul nem is eredménytelen. Truman elnök már a ’40-es évek második felében kísérletet tett a kommunisták kiszűrésére a kormányzatból a Loyalty Programmal; a kommunistaveszély valóságosságát mutatta, hogy már akkor többen belebuktak ebbe, illetve többen váratlanul kiestek különböző ablakokon, amiben mai szemmel sem nehéz meglátni a kényelmetlenné vált emberek forgalomból kivonásának orosz módját. Magyarics emlékeztetett, hogy McCarthy szenátor sem volt egyedül a tevékenységében, hiszen Richard Nixon és John Kennedy későbbi elnökök, valamint utóbbi későbbi szenátor és miniszter öccse, Robert Kennedy is dolgoztak neki.
„A szenátor nem volt intellektuális típus, viszont nagyon sokszor jó helyen kezdett kutakodni. Példa erre Hollywood, amely tele volt kommunista szimpatizánsokkal és ügynökökkel”
– fogalmazott az Amerika-szakértő. Hozzátehetjük, hogy Hollywoodra ezt nemcsak múlt időben lehet mondani.
Magyarics úgy fogalmazott, sokan önmagukat hozták nehéz helyzetbe McCarthy szenátor vizsgálódásai során, amikor a fennálló vagy korábbi kommunista párttagságot firtató kérdésre nem válaszoltak, hanem az 5. alkotmánykiegészítésre hivatkozva megtagadták az önmaguk ellen való tanúskodást.
„A liberális elit eléggé megégett ebben a folyamatban, még ha a mccarthyzmusra nem is büszke az USA”
– jelentette ki. Azt is hozzátette az ELTE tanára, hogy az USA-ban csak a Rosenberg házaspárt végezték ki, akiket sokáig teljesen ártalmatlannak tüntettek fel a közvélemény előtt, aztán kiderült, hogy mindketten benne voltak az atomtitkot kilopó csoportban.
Egy újabb ügyesen árnyalt propagandafilm
Robert Oppenheimer szerepére visszatérve Schmidt Mária leszögezte, hogy az ő személyével kapcsolatos, esetleges ismeretlen információk Oroszországban vannak, ám elég sokat tudunk az értékítélethez:
„Ha valaki körül mindenki kommunista párttag, ahogy Oppenheimer családtagjai és barátai, ha be akarják szervezni egy szigorúan titkos program résztvevőjeként, és ő ezt nem jelenti, akkor ott nem sok mindent lehet már erről mondani.”
Mint mondta, lehet, hogy nem volt formailag szovjet ügynök, lehet, hogy nem kapott pénzt, amiért óvatlanul vagy szándékosan elmondott ezt-azt, de nem lehet rá a filmben ábrázolt ártatlan, lelkiismeret-furdalástól gyötört, felmagasztalt emberként tekinteni. Magyarics Tamás végül hozzátette, hogy ne becsüljük le Oppenheimer szellemi képességeit, miszerint tudattalanul segíthette csak a szovjeteket. A két történész szerint a fizikus tudhatta előre, hogy az atombombája tízezerszám pusztít majd el civileket, ahogy azt a korábbi bombák is megtették, úgyhogy a lelkiismereti vívódása nem hiteles.
