teller ede
Páratlan párosok: Havas Henriknek egy titkos megbízott (Forró Tamás), Juszt Lászlónak egy szigorúan titkos tiszt (Zeley László) jutott szerzőtársnak
2003-ban Teller Ede levelet írt, amelyben nekiment a Fidesznek és a magyar ellenzéknek. Az írást örömmel leközölte a Népszabadság. Csakhogy kiderült, hogy hamis. A levelet szeptember 15-én jelentették meg, pár nappal Teller Ede halála után. Szerzője Zeley László, az ismert rádiós-riporter volt. 2011-ben kiderült, hogy ő is szigorúan titkos tiszt volt, méghozzá őrnagy; elmondása szerint egy másik egykori szt-tiszt, az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter kérte meg Teller felkeresésére a hamis levél idején. Zeley László néhány évvel ezelőtt visszaemlékezett arra, hogy utazgatott ki a Szovjetunióba, ahol összebarátkozott egy KGB-ssel, aki a szovjet atomtudósokra vigyázott. Innen már sejthető: nyilván felsőbb utasításra került a nyolcvanas évek végén Teller Edéhez közel, már annyira, hogy interjúkat készítsen vele. Ezt a kapcsolatot használta ki újra 2003-ban. A nyolcvanas években Zeley László állandó szerzőtársa egy miniszterhelyettes fia volt, a Rádió fiatal tehetsége, aki Szófiában végzett és akiben szintén tökéletesen megbízott a rezsim. Juszt Lászlónak hívták. Párosuk nagyon is emlékezet a Forró Tamás–Havas Henrik duóra, amelyből egyikük szintén a BM-nek dolgozott és szintén izgalmas, korábban tiltott témákról is írtak. Úgy fest, így működtek tökéletesen ezek a szelep-kettősök. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.