A magyarok kenyere 2024-ben is biztosítottPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 augusztus 8. A kenyér mindig és mindenhol a biztonság, a jövő és a megmaradás üzenetét hordozza. Nekünk, magyaroknak azonban az élet egyik magától értetődő metaforája. A magyarok kenyere pedig idén is biztosított – jelentette ki Nagy István agrárminiszter csütörtökön Somogyváron, a Kárpát-medencei Búzaösszeöntés Ünnepén az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint. A rendezvényen Gulyás Gergely is jelen volt, aki leszögezte, hogy Magyarországnak a 21. században is szüksége van erős mezőgazdaságra, és szüksége van mindarra, amelyet a települések, a falvak a nemzet életében játszottak és játszanak ma is.
Ezer szalmaszálból készült a Szent István-bazilikába került aratókoszorúPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 augusztus 7. Csaknem egy hónapon át fonták Hajdúnánáson azt a mintegy ezer szalmaszálból készült aratókoszorút, amelyet hétfőn ünnepélyes keretek között helyeztek el a budapesti Szent István Bazilikában. A Magyarok Kenyere program 2018 óta hagyományos és kiemelt eleme a magyar gazdák összefogását jelképező monumentális aratókoszorú megfonása, amelyet az aratást követően a betakarított friss búzaszálakból készítenek - közölte a NAK Magyarok Kenyere Nonprofit Közhasznú Kft. az MTI-vel.
Varga Mihály: kultúrát csak összetartozó emberek hozhatnak létrePPestiSrácok.hu Forró drót 2023 augusztus 5. Kultúrát csak összetartozó emberek hozhatnak létre – hangoztatta a pénzügyminiszter szombaton, Tiszafüreden, a "Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem" program Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei búzagyűjtő és összeöntő napján, hozzátéve, hogy ma százszor annyi kenyeret süthetnek az összegyűjtött lisztből, mint tizenhárom évvel ezelőtt, a program indulásakor.
Idén is a sarjadó búza megáldásával indult el a Magyarok Kenyere programPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 április 24. A Magyar Örökség-díjas Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program hagyományos nyitóeseményére, a Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségre ezúttal Erdélyben, a székelyföldi Nyárádszeredán került sor – közölte a Magyarok Kenyere Alapítvány, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Szili Katalin: Magyarország felelősséget visel a határon kívüli magyarságértPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 október 3. Magyarország felelős a határon kívüli magyarságért – közölte a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozó miniszterelnöki megbízott az MTI-vel vasárnap, telefonon nyilatkozva Svédországból, ahol részt vett a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége (SMOSZ) közgyűlésén és négy állami kitüntetést adott át.
Potápi: a magyarság a járvány után is újra tudja kezdeni az életétPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 24. A magyarság a mostaninál sokkal nagyobb nehézségeket is túlélt, és mindig újra tudta kezdeni, így most is így lesz – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Zentán a Magyarok Kenyere – tizenötmillió búzaszem program Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségén.
Elhelyezték a Kárpát-medence aratókoszorúját a Szent István-bazilikábanPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 12. Elhelyezték a Szent István-bazilikában szerdán a Kárpát-medence aratókoszorúját, amelyet az idén hajdúnánási gazdasszonyok fontak a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program részeként.
"Egy kenyéren vagyunk, közös a sorsunk" – Összeöntötték a kárpátaljai magyar gazdák által összegyűjtött búzát NagydobronybanPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 10. Ünnepélyesen összeöntötték a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében a kárpátaljai magyar gazdák által összeadott több, mint 100 tonna búzát szombaton, az ungvári járásbéli Nagydobronyban. Az eseményen elhangzott: a kárpátaljai magyar gazdáknak és a kárpátaljai magyaroknak tudniuk kell, hogy a nemzet egyre gyarapodó ereje ott van mögöttük, és együttérez velük az egész Kárpát-medence magyarsága.
Megkezdődött a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem programPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 16. Megkezdődött a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem jótékonysági kezdeményezés azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence magyar gazdái búzájuk egy részét nemzeti összefogással a határon innen és túl élő, rászoruló magyar gyermekek ellátására adományozzák.
Böjte Csaba áldja meg ma az új kenyeret a Mesterségek ÜnnepénPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 augusztus 20. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója áldja meg az új kenyeret ma délután a Mátyás-tempolmnál, a Mesterségek Ünnepén.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.