Pesti Srácok

"Egy kenyéren vagyunk, közös a sorsunk" – Összeöntötték a kárpátaljai magyar gazdák által összegyűjtött búzát Nagydobronyban

"Egy kenyéren vagyunk, közös a sorsunk" – Összeöntötték a kárpátaljai magyar gazdák által összegyűjtött búzát Nagydobronyban

Ünnepélyesen összeöntötték a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében a kárpátaljai magyar gazdák által összeadott több, mint 100 tonna búzát szombaton, az ungvári járásbéli Nagydobronyban. Az eseményen elhangzott: a kárpátaljai magyar gazdáknak és a kárpátaljai magyaroknak tudniuk kell, hogy a nemzet egyre gyarapodó ereje ott van mögöttük, és együttérez velük az egész Kárpát-medence magyarsága.

Az ünnepségen mondott köszöntőjében Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta: a Magyarok Kenyere programon belül idén Kárpátalján összegyűjtött több, mint 100 tonna gabona is jelzi, hogy aki egyszer is megtapasztalta, milyen a szükség – és ez a kárpátaljai magyar gazdákra fokozottan érvényes –, az jó szívvel ad a szükséget szenvedőknek.

– tette hozzá. Hangsúlyozta: az összeadott gabona mennyisége jól mutatja a kárpátaljai magyar gazdák erejét, akaratát, elszántságát, jövőbe vetett hitét. A MAGOSZ elnöke kiemelte: a kárpátaljai magyar gazdáknak és a kárpátaljai magyaroknak tudniuk kell, hogy a nemzet egyre gyarapodó ereje ott van mögöttük, és együttérez velük az egész Kárpát-medence magyarsága. Meggyőződését fejezte ki, hogy a jövőben még szorosabb lesz a kárpátaljai magyarság és az anyaország együttműködése, mert – mint fogalmazott – a magyar kormány mindent megtett és a jövőben is mindent megtesz azért, hogy a Kárpátalján élő magyarság a szülőföldjén boldoguljon.

PestiSracok facebook image

– mondta Jakab István.

Hidi László, a kárpátaljai gyűjtést és a búzaösszeöntést szervező Pro Agricultura Carpathica Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke az eseményen mondott beszédében emlékeztetett arra, hogy a Magyarok Kenyere program keretében idén Kárpátalján hatodik alkalommal gyűjtöttek búzát. Ezúttal a megye magyarlakta településeiről 1013 gazda 104 tonna terményt adott össze, ami meghaladta a tavalyi 103 tonnás rekordot.

A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem jótékonysági kezdeményezés célja, hogy a Kárpát-medence magyar gazdái búzájuk egy részét nemzeti összefogással a határon innen és túl élő, rászoruló magyar gyermekek ellátására adományozzák. A program támogatottsága évről évre növekszik, az adományozók száma tavaly minden addigi rekordot megdöntött: a 19 magyarországi megyéből és a 12 határon túli régióból 5019 személy adományozott, az összegyűjtött búzaadomány mennyisége pedig már második éve lépte túl a 600 tonnát, ami 80 ezer rászoruló gyermek részére biztosít kenyeret.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.