magyarország
Közel kétszáz lélegeztetőgép érkezik Kínából hazánkba
Százkilencvenhat lélegeztetőgép beszerzésére vonatkozó szerződést írt alá a Semmelweis Egyetem a kínai hátterű CECZ Közép-európai Kft.-vel. Az életmentő eszközök a hónap végéig meg is érkeznek hazánkba, így nemzetközi összehasonlításban is nagyot lép előre Magyarország.Szijjártó Péter bejelentette, hogy átjárhatnak a magyar és szlovák állampolgárok a komáromi hídon
Péntek reggeltől a magyar és a szlovák állampolgárok kishatárforgalom keretében átjárhatnak a két Komáromot összekötő hídon. A határ két oldaláról folyamatosan járnak át az emberek dolgozni; nagyon sok felvidéki magyar jár át dolgozni a határ déli oldalára, és sok itt lakó magyar dolgozik a határ északi oldalán; fontos volt megteremteni annak a lehetőségét, hogy a magyarok és a szlovákok át tudják lépni a határt -- nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-nek.Újabb két halálos áldozata van hazánkban a koronavírusnak
A hivatalos kormányzati tájékoztatóoldal szerint két idős magyar állampolgár, egy 79 és egy 68 éves férfi életét követelte a koronavírus. Ezzel a járvány eddig Magyarországon 85 fertőzött és 7 gyógyult személy mellett összesen 3 emberéletet követelt.Hétre nőtt a koronavírus megbetegedésből gyógyultak száma hazánkban
Újabb frissítés történt a koronavírusról tájékoztató kormányzati portálon. A korábbi 2-ről 7-re emelkedett a gyógyultak száma. Ez azt jelenti, hogy ők egészségesen elhagyhatták a kórházat. A karanténban lévők száma is csökkent, 116-ra.Bezár az összes IKEA áruház hazánkban a járványhelyzet miatt
Az IKEA honlapján jelentette be, hogy március 21-től a dolgozóik és vásárlóik biztonsága és egészsége védelme érdekében további értesítésig bezárja magyarországi boltjait. A cég megjegyzi továbbá, hogy az online megrendelések átmenetileg, a jelentős leterheltség okán nem elérhetők.85-re emelkedett a koronavírusos betegek száma Magyarországon
Reggel 7 óra előtt frissültek az adatok a koronavírus járványról tájékoztató kormányzati portálon: eszerint már 85 beteget tartanak számon. Az elhunytak és a gyógyultak száma sem nőtt. A mai napig összesen 2322 mintavétel történt és jelenleg 124-en vannak fertőzés gyanúja miatt karanténban. Világszerte a megbetegedések száma péntek reggelre 244 523, az elhunytak száma már meghaladja a 10 000-et.Osztrák belügyminiszter: Helyreállt a rend az osztrák-magyar határon
Helyreállt a rend az osztrák-magyar határon – jelentette be csütörtök délután Karl Nehammer néppárti belügyminiszter.Magyarországról érkező utasokat is diagnosztizáltak koronavírussal Pekingben
Három, Magyarországról érkező utast is diagnosztizáltak az új koronavírus okozta fertőzéssel Pekingben – közölte csütörtökön a kínai főváros egészségügyi bizottsága. A bizottság szerdai napra vonatkozó közléséből nem derül ki a fertőzöttek nemzetisége. A kínai bevándorlási hivatal korábbi tájékoztatása szerint mindazonáltal a múlt hét óta nemzetközi repülőjáratokon Kínába utazók mintegy 90 százaléka kínai állampolgár.Ajánljuk még
















