magyarország
Szijjártó: Az érdekek mellett a közös értékek képezik Magyarország és Észtország szövetségének alapját
Az érdekek mellett a közös értékek képezik Magyarország és Észtország szövetségének alapját, a két ország kormánya ugyanúgy gondolkodik az Európa és a világ előtt álló legfontosabb kihívásokról – jelentette ki Szijjártó Péter kedden, Tallinnban, ahol észt kollégájával, Urmas Reinsaluval egyeztetett.Volt román külügyminiszter: Magyarország és Románia közös érdeke a jó viszony
Közös magyar-román érdeknek tartja a zsidó-keresztény gyökereket tiszteletben tartó európai élet védelmét Teodor Baconschi volt román külügyminiszter a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban.Újabb három fertőzött van Magyarországon
Újabb három koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon, mindhárman iráni állampolgárok - közölte a kormányzati koronavirus.gov.hu kedd délelőtt. Ezzel 12-re emelkedett az igazoltan koronavírussal fertőzött emberek száma az országban. Karanténban továbbra is 67 ember van, a szakemberek 362 mintavételt végeztek.Zárt kapus lesz a bolgár-magyar EB-pótselejtező mérkőzés
A jelenlegi állás szerint a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött rendezik meg március 26-án a Bulgária-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtezőt.Kilencre nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon
Kilencre nőtt az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, miután egy újabb iráni diáknál és egy magyar nőnél diagnosztizálták a fertőzést - olvasható a koronavirus.gov.hu honlapra hétfőn feltett közleményben. A Semmelweis Egyetemen tanuló iráni hallgatónál és egy magyar nőnél diagnosztizálták a fertőzést.Diagnosztizálták az ötödik fertőzöttet Magyarországon
Diagnosztizálták az ötödik koronavírus-fertőzöttet Magyarországon, egy 70 éves magyar, súlyosan beteg férfit – olvasható a koronavirus.gov.hu honlapra szombaton feltett közleményben. A közlemény szerint a férfit jelenleg a Szent László Kórházban ápolják. Valószínűsíthetően külföldön élő fia fertőzte meg, aki február közepén látogatta meg, és előtte Olaszországban és Párizsban is járt. Hozzátették: a fertőzés tényét a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában hitelesített vizsgálati eredmény erősítette meg.A kormány meghosszabbította a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet
Magyarország és a magyar emberek biztonsága érdekében a kormány meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, külön tekintettel a Törökország felől elindult migránsáradatra, annak biztonsági és járványügyi kockázatára – az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható a Magyar Közlönyben.Megvehető bérlakásra vágynak a fiatalok
Családalapításra és akár harmadik gyermek vállalására is ösztönözné a fiatalokat, ha az általuk bérelt lakást bizonyos idő után megvásárolhatnák – idézte csütörtöki számában a Világgazdaság a Társaság a Lakásépítésért Egyesület bérlakásépítési programjához kapcsolódóan elvégzett közvélemény-kutatást.A társadalom igazságérzetét borzoló ítéletek is mutatják a magyar bírói függetlenséget
A gyöngyöspatai ügy és a börtönbiznisz is jelzi: jól működik a magyar jogállam. Hazánkban erős kontroll alatt áll a törvényhozás, és a magyar bíró az egyik legfüggetlenebb a világon, hiszen míg más országokban a bírák csak egyszerű jogalkalmazók, csupán végrehajtják a törvényt, nálunk felfüggeszthetik az eljárást, ha alkotmányos aggályaik támadnak, vagy úgy érzik, az adott jogszabály nem illeszkedik az uniós normákhoz – hangsúlyozta a PestiSrácok.hu-nak a Fidesz országgyűlési képviselője, Répássy Róbert volt igazságügyi államtitkár.Ajánljuk még

















